A zene nem ismer határokat. Vízum nélkül utazhatsz bárhová, és hogy valóban ellátogathass a legtávolabbi földrészekre, elég, ha kiváltod a Vizát. Egy zenekar az angyalok városából, Los Angelesből.
Linkek
Honnan máshonnan is érkezhetne egy a kultúrák és a gondolatok sokszínűségét, a toleranciát és a másképp gondolkodás elfogadását hirdető crossover banda, mint az USA nyugati partjáról. Az együttest gyakran identifikálják Serj Tankiannal, a System of a Down frontemberével, producerével és kiadójával, ami persze további hájpot eredményez a közel-keleti ritmusokat rockkal termékenyítő népes brigádnak. Az énekes-gitáros K'noup 2004-ben alakított zenekara egyfajta olvasztótégelye a nyugati és a keleti kultúrának. Arab, örmény görög tradíciók találkoznak bennük a legmodernebb rock és dance törekvésekkel. A kilenc zenésszel kiálló banda tagjai között találunk spanyol, libanoni, görög, japán és örmény arcokat is, csakhogy a multikulti-mutató a maximumig legyen tekerve.
A szédületes energiával táncoltató, legújabb Carnivalia című lemezüket turnéztató amerikaiak előtt egy honi formáció, a Fran Palermo lép színpadra. A tavalyi alakult zenekar egyfajta világzenés umccaccával szórakoztat majd minket.
A szédületes energiával táncoltató, legújabb Carnivalia című lemezüket turnéztató amerikaiak előtt egy honi formáció, a Fran Palermo lép színpadra. A tavalyi alakult zenekar egyfajta világzenés umccaccával szórakoztat majd minket.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek



