Múlt nélkül nincs jelen, múlt nélkül nincs jövő. Ahhoz, hogy megérthessük, mi végre is vagyunk itt, és mi tartott meg minket 1100 évig Európa szívében kötelező saját kultúránk ismerete.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Persze a magyar kultúra nem csupán a népzenét jelenti, sőt, ugyanakkor talán innen indul ki minden, és ide is tér vissza. A népzene történelmünk elidegeníthetetlen része, amely ugyanúgy segített át minket a vérzivataros századok hétköznapjain, mint a jelenkor káoszán és zűrzavarán. Hiszen a népzene a tiszta forrás, a tiszta hang, az egyenes beszéd. A népdalok magányossága magányosság, öröme öröm, ünnepe ünnep, egyszerű ez, él az, aki eleven.
A MüPa immár négy éve folytatja kultúrmisszióját. A népzene ünnepe elnevezésű rendezvénysorozaton az elmúlt esztendőkben a műfaj színe java lépett fel. Így játszott már nekünk a Csíktól a Söndörgőig, a Makámtól Dresch Mihályig, a Kolindáig, vagy épp a Buda Folk Bandig szinte mindenki, aki számít. Az idei felhozatal is színvonalas előadásokat sejtet, hiszen a Téka Együttes, Guessous Majda Mária, a Fonott Zene, a Parno Graszt, a Meszecsinka, Herczku Ágnes és zenekara, Bognár Szilvia, Oláh Annamária, Enyedi Ágnes, vagy épp Ferenczi György és a Rackajam neve garancia.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek