Januártól jelentősen bővül a Story5 lefedettsége, hiszen az új megállapodásoknak köszönhentően az eddigi 800 ezer háztartás mellett további 900 ezer otthonba jut majd el a hölgyeknek szóló, romantikus sorozatokat sugárzó csatorna kínálata.
A Magyar Telekom már az idei indulástól az alapcsomagban terjeszti a csatornát, s a Vidanet, a PR Telekom, valamint a Tarr rendszerein is a kezdetektől elérhető a Story5.
2012 januárjától, a két vállalat megállapodásának köszönhetően, a Digi alapcsomagos kínálatának is része lesz a Story. Emellett a Hello HD, valamint további 100 ezer háztartást képviselő kábelszolgáltató is úgy döntött, hogy a Sanoma Digital Media női profilú adójával bővíti csatornakiosztását.
„A Story5 legalább olyan dinamikus növekedést tudhat magáénak, mint a Story4, hiszen alig több, mint egy év alatt sikerült megközelítenünk a kétmilliós háztartásszámot. Úgy gondolom, ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a nehéz gazdasági környezetben egy olyan terméket hoztunk létre, amely népszerű sorozatokat és saját gyártású műsorokat kínál kedvező áron” – nyilatkozta Salamon József, a Sanoma Digital Media terjesztési képviselője.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek