A quimbys Varga Livius jó pár éve kiadta már ezt az albumot, vagyis ennek a gerincét. Persze nem hivatalos kiadásról volt szó, hanem egy demóról, ami ott keringett a felhőben, így bárki letölthette, feltölthette. A Kutya Vacsorája így aztán most a mesebeli lányhoz hasonlóan hozott is ajándékot, meg nem is. Annyiban hozott, hogy van néhány új szám, és valamennyi korábbról ismert dal áthangszerelésre került, annyiban viszont nem, hogy a Gumicsont felhozatalának zömét évek óta hallgatjuk már rosszabb vagy épp boldog napjainkon. Merthogy ezek a dalok minden hangulathoz passzolnak, veszekedéshez, kibéküléshez, önfeledt lazuláshoz, hajnali részegséghez és délelőtti józansághoz.

A gumicsont alakú pendrive-on kiadott albumon a jól bevált banda kíséri Liviust, egyenrangú partnerként. Így itt van a dobos Gerdesits Faszi (Quimby, Üllői Úti Fuck, Hippikiller, Marlboro Man), a gitáros Kovács Geri (Soerii & Poolek, Volkova Sisters), a perkás Köles István Jr., a billentyűs Nemes Zoltán (Spoo-Dee-O-Dee, Jambalaya, HOBO) és persze a basszeros Varga Laca (Spoo-Dee-O-Dee, PUF, hiperkarma, Jambalaya, Frenk). A Kárpáti Dódi rajzával illusztrált virtuális borítóba csomagolt lemez nagyon lassan készült, de a lassú munkához, mint tudjuk, idő kell, akárcsak a jóhoz. A Gumicsont pedig jó.

A döngölős, kissé szájbarágós Pláza, a füstös, utazós Még 1 tánc, az ugra-bugra, utcaképeket kaleidoszkopikusan felvillantó Séta, az akusztikus gitáros, balladás a Lány, akit egy alternatív valóság slágerei. Az ütőarzenálos, latinos codával megtoldott Menekülj egy egyszerű Quimby-flash, míg a Neki megadom konkrétan a Quimby 2005-ös Kilégzéséről ismert Magam adom felturbózott, kiforgatott változata. Az persze egyértelműen kibújik a hangok közül, hogy a zenészek a blues és a balgán még mindig "alternatívnak" nevezett hazai szintérről származnak, de erős nyomot hagyott Líviusz hiphopmániája, csakúgy, mint a Quimby "tomwaits-es", sanzonos, kocsmaoperás világa is. Mindezzel együtt a frontember úgy képes előadni, hogy vele sírjunk, vele nevessünk, és vele kacsintsunk össze a cinikus igazságokon.

A Gumicsont hol rock, hol jazz, hol funk, hol triphop, ugyanakkor tetten érhető az experimentália és a pszichedelia iránti fogékonyság is. Minden szám más és más dimenziókaput nyit meg, más és más hangulatot sugároz, miközben retinánkon nagyvárosi képek peregnek aluljárókról, felüljárókról, koszos szerelvényekről, csalfa, félmosolyú lányokról, házfalakról és nyüzsgésről. Közben be is int mindennek: "ha valaki keres, én magamban vagyok". És ha már az idézeteknél tartunk: van egy csomó szlogen (még ha egy kicsit túlírtak és sokszor túl intellektuálisak is): a "nagy ívben leszarom az etruszk vázát, mi a cél, mindenkinek saját plázát!" például a magyar daloskönyv egyik legjobb sora.

A Gumicsont még akkor is az év egyik legjobb hazai lemeze, ha ezt nagyjából ugyanezekre a számokra évekkel ezelőtt is leírhattuk volna.