Október elején Ölelj magadhoz címmel megjelent a most már The Balkan Fanatik néven futó zenekar új lemeze. Yorgosszal (Georgios Tzortzoglou) és Lepével (Lepés Gábor) jártuk körbe az új Hungarian Indie Pop anyagot.
- Az új lemezeteknek már a címe is teljesen mást sugall, mint a legutóbbi 2009-es American Perestroika.
Lepe: Az egy nemzetközi lemez volt, ez pedig egy kifejezetten a hazai közönség számára készült anyag, mind a dalok és szövegek tekintetében, mind pedig a hangszerelést illetően. Mostanában nagyon közkedvelt itthon a britpop, indie pop vonal, és mi is ehhez nyúltunk.
Yorgos: A The Beatleshez. Ezért is került fel a borítóra, hogy The Balkan Fanatik.
Lepe: Sőt az új logónkhoz kifejezetten kölcsönvettük azt a betűtípust, amit a The Beatles használt.
- Szóval akkor gitárzene?
Lepe: A lemezen gyakorlatilag eluralkodott a gitárosunk, Cifra Miki, mert akusztikus és elektromos gitár hegyek szólnak, már-már U2-s, Coldplay-es hangulattal, és ezeken szólalnak meg a magyar népdalok.
- Szonja nem szerepel a lemezen. Miért?
Yorgosz: Szonja most azért nincs, mert nincs rap a lemezen, sőt angol nyelvű dalok sincsenek.
- Pont a britpop lemezetekhez nem készült angol nyelvű szöveg?
Lepe: Igen, mert ez egy Hungarian Indie Pop lemez.
- Bár Szonja nincs, ismét szerepel néhány fantasztikus vendégművész a lemezen.
Lepe: Népdalénekes sztárunk, Kovács Nóri mellé bejött vendégnek Hajdú Klára dzsesszénekesnő, aki teljesen másképp énekeli a magyar népdalt, és ebben a zenei környezetben az a hangzás, ahogy ő énekel, sokkal befogadhatóbb, populárisabb, szinte észre sem lehet venni rajtuk, hogy ezek népdalok. A sztárvendégek között ott van még Copy Con, aki raggázik a Csá! című számban, MC Pita Ramos pedig a Csiripeltem bébi és a Leánykérős számokban tolja a raggás ügyeket. Ugyancsak színesíti a hangzást Major Laci, aki több nótában hegedül és egy kis fúvós szekcióval bejött Kuna Marci pzanos, aki szólót is játszik a Copy Con-dalban.
- Miért vettetek vissza az elektronikából?
Lepe: Ott van, csak a háttérben, vagy azt is mondhatnánk, hogy a korábbi lemezeinken sokkal jobban dominált. Most a líraibb dalokhoz jöttek a britpopos hangszerelésű ügyek, a vidámabb, szórakoztatóbb jellegű dalokhoz párosult a reggae és ska, mint alapszint. Ezek a csárdásos számok, mint például a Copy Connal közös Csá! című dal, vagy az egyik nagy koncertkedvenc, a Csiripeltem bébi, ami kifejezetten egy ska-s nóta, illetve amit még nagyon szeretnek, az a Leánykérős dal, az is inkább reggae-s.
Yorgos: Az a dal azért is poén, mert koncerteken fel szoktuk hívni a közönségből a fiatal párokat, akik még nem jegyezték el egymást, és ott a helyszínen, fent a színpadon megkérheti a fiú a lány kezét. Van, amikor kevesebben, van, amikor tömegével jönnek fel a színpadra. Az A38-as lemezbemutató koncertünkön, amikor bejelentettük, hogy itt most leánykérés van, tessenek feljönni, mert mi toljuk a talpalávalót, a srácok meg megkérhetik a lányok kezét, egyszerre elszabadult a pokol. Látom, hogy egy csomó ember rohan a színpad felé, és kit látok köztük, Pataki Zitát a szerelmével.
L epe: Ez egy játékos dolog, de nagyon hangulatos. Nem kell mindent véresen komolyan venni!
- Ha már itt tartunk, az új lemez borítója direkt lett ilyen vicces?
Lepe: Igen, ez egy XXI. századi, urbánus, folklorisztikus, már-már giccsbe hajló játék.
Jorgosz: Amihez én még azt szeretném hozzátenni, hogy mi nem hagyományőrzők vagyunk, hanem hagyományélők, és ez a mondatunk nagyon fontos, mert mindenki félreérti, hogy mi mit is csinálunk. Mindenki azt hiszi, hogy mi a népzenével meg a magyarkodással buzulunk, de semmiféle ilyen dolog nincsen benne. Élvezzük a zenét! Kifejezetten csak a zene van, ami számomra azt jelenti, hogy mi, itt ebben a pici magban közép-Európában, ahol élek, ott ez a fajta motívumvilág van, amire mi rátaláltunk, és amit felhasználunk erre a világzenére. Számomra azt jelenti a világzene, hogy megszólal egy akármilyen zene vagy divatőrület a világban, és ha az hatással van rám, akkor én azt felhasználom a mi kis koncepciónkba.
- Koncerteztek is az új lemezzel?
Lepe: Folyamatosan megyünk vidékre.
Yorgosz: Igen, nyilvános főpróbákat tartunk az országban.
Lepe: Elmegyünk olyan klubokba, ahova korábban meg sem fordult a fejünkben, hogy lemehetnénk, mert tudtuk, hogy esélytelen. Voltunk Sopronban, Veszprémben, Mosonmagyaróváron. Lézer, az új koncertszervező menedzserünk elvisz bennünket egy-két olyan helyre is, ahová korábban nem mentünk volna, és nagyon sokat köszönhetünk neki, mert egy kicsit önbizalmat ad nekünk. Lesz egy jótékonysági koncert is az Arénában, december 19-én, a Baptista Szeretetszolgálat cipődobozos koncertje, ahol az MR Szimfonikusokkal fellépünk, mint nyáron, csak most egy kibővített programmal.
- Két dalotok szerepel Geszti Péter új formációjának, a Gringó sztárnak a lemezén.
Lepe: Írtunk két dalt, illetve csináltunk neki egy feldolgozást.
Yorgos: Sokkal többet írtunk, majdnem öt hónapot dolgoztunk együtt Péterrel, ő pedig kimazsolázta azokat, amikbe beleszeretett. Például a Pálinka Sunrise-t, a lemez címadó dalát is mi írtuk. A kapcsolat eztán sem szakad meg, sőt még szorosabbra fonjuk, mert Péternek nemzetközi tervei is vannak, amiről most még nem beszélhetünk.
- Yorgos, hogy találod a népdalokat?
Yorgos: Sokat hallgatok, és azokból mazsolázgatok.
- De jársz falvakba gyűjteni?
Yorgos: Falvakba már nem járok. Volt egy idő, nagyon régen, amikor mentem, és volt gyűjtési lehetőség. Szoktam kérdezni a fiatal gyűjtőket, hogy van-e még mit gyűjteni, amire mindig mondják, hogy még rengeteg minden van. Úgyhogy sokszor elgondolkozom, lehet, hogy megint el kéne jutnunk valahova, mondjuk Csángóföldre, mert ott vannak a legvadabb cuccok, és remélem, a következő lemezünk ennél a mostaninál sokkal vadabb lesz.
Lepe: Mert ez a mostani lemezünk egyáltalán nem vad.
Yorgos: Ezzel csak azt akartam mondani, hogy megvan az ötletünk a jövőre nézve.
- Munka közben is ennyit civakodtok?
Yorgosz: Igen.
Lepe: Yorgosz izgul, türelmetlenkedik, tördeli a kezeit.
Yorgosz: Neki meg egyik fülén be, a másikon ki, amit mondok. Sőt néha még fel is veszi a fejhallgatót, de csak kamuból, hogy azt mondhassa, „Yorgosz, most ne zavarj, nagyon dolgozok.”
Lepe: Ha igazán szabadjára engednénk mindazt, ami Yorgosztól folyamatosan jön, és amivel engem is felpörget, és vagyok olyan barom, hogy rá tudok hangolódni az összes állatságra, ami belőle jön, akkor végképp követhetetlenné válna, amit csinálunk.
Lepe: Az egy nemzetközi lemez volt, ez pedig egy kifejezetten a hazai közönség számára készült anyag, mind a dalok és szövegek tekintetében, mind pedig a hangszerelést illetően. Mostanában nagyon közkedvelt itthon a britpop, indie pop vonal, és mi is ehhez nyúltunk.
Yorgos: A The Beatleshez. Ezért is került fel a borítóra, hogy The Balkan Fanatik.
Lepe: Sőt az új logónkhoz kifejezetten kölcsönvettük azt a betűtípust, amit a The Beatles használt.
- Szóval akkor gitárzene?
Lepe: A lemezen gyakorlatilag eluralkodott a gitárosunk, Cifra Miki, mert akusztikus és elektromos gitár hegyek szólnak, már-már U2-s, Coldplay-es hangulattal, és ezeken szólalnak meg a magyar népdalok.
- Szonja nem szerepel a lemezen. Miért?
Yorgosz: Szonja most azért nincs, mert nincs rap a lemezen, sőt angol nyelvű dalok sincsenek.
- Pont a britpop lemezetekhez nem készült angol nyelvű szöveg?
Lepe: Igen, mert ez egy Hungarian Indie Pop lemez.
- Bár Szonja nincs, ismét szerepel néhány fantasztikus vendégművész a lemezen.

- Miért vettetek vissza az elektronikából?
Lepe: Ott van, csak a háttérben, vagy azt is mondhatnánk, hogy a korábbi lemezeinken sokkal jobban dominált. Most a líraibb dalokhoz jöttek a britpopos hangszerelésű ügyek, a vidámabb, szórakoztatóbb jellegű dalokhoz párosult a reggae és ska, mint alapszint. Ezek a csárdásos számok, mint például a Copy Connal közös Csá! című dal, vagy az egyik nagy koncertkedvenc, a Csiripeltem bébi, ami kifejezetten egy ska-s nóta, illetve amit még nagyon szeretnek, az a Leánykérős dal, az is inkább reggae-s.
Yorgos: Az a dal azért is poén, mert koncerteken fel szoktuk hívni a közönségből a fiatal párokat, akik még nem jegyezték el egymást, és ott a helyszínen, fent a színpadon megkérheti a fiú a lány kezét. Van, amikor kevesebben, van, amikor tömegével jönnek fel a színpadra. Az A38-as lemezbemutató koncertünkön, amikor bejelentettük, hogy itt most leánykérés van, tessenek feljönni, mert mi toljuk a talpalávalót, a srácok meg megkérhetik a lányok kezét, egyszerre elszabadult a pokol. Látom, hogy egy csomó ember rohan a színpad felé, és kit látok köztük, Pataki Zitát a szerelmével.
L epe: Ez egy játékos dolog, de nagyon hangulatos. Nem kell mindent véresen komolyan venni!
- Ha már itt tartunk, az új lemez borítója direkt lett ilyen vicces?
Lepe: Igen, ez egy XXI. századi, urbánus, folklorisztikus, már-már giccsbe hajló játék.
Jorgosz: Amihez én még azt szeretném hozzátenni, hogy mi nem hagyományőrzők vagyunk, hanem hagyományélők, és ez a mondatunk nagyon fontos, mert mindenki félreérti, hogy mi mit is csinálunk. Mindenki azt hiszi, hogy mi a népzenével meg a magyarkodással buzulunk, de semmiféle ilyen dolog nincsen benne. Élvezzük a zenét! Kifejezetten csak a zene van, ami számomra azt jelenti, hogy mi, itt ebben a pici magban közép-Európában, ahol élek, ott ez a fajta motívumvilág van, amire mi rátaláltunk, és amit felhasználunk erre a világzenére. Számomra azt jelenti a világzene, hogy megszólal egy akármilyen zene vagy divatőrület a világban, és ha az hatással van rám, akkor én azt felhasználom a mi kis koncepciónkba.
- Koncerteztek is az új lemezzel?
Lepe: Folyamatosan megyünk vidékre.
Yorgosz: Igen, nyilvános főpróbákat tartunk az országban.
Lepe: Elmegyünk olyan klubokba, ahova korábban meg sem fordult a fejünkben, hogy lemehetnénk, mert tudtuk, hogy esélytelen. Voltunk Sopronban, Veszprémben, Mosonmagyaróváron. Lézer, az új koncertszervező menedzserünk elvisz bennünket egy-két olyan helyre is, ahová korábban nem mentünk volna, és nagyon sokat köszönhetünk neki, mert egy kicsit önbizalmat ad nekünk. Lesz egy jótékonysági koncert is az Arénában, december 19-én, a Baptista Szeretetszolgálat cipődobozos koncertje, ahol az MR Szimfonikusokkal fellépünk, mint nyáron, csak most egy kibővített programmal.

Lepe: Írtunk két dalt, illetve csináltunk neki egy feldolgozást.
Yorgos: Sokkal többet írtunk, majdnem öt hónapot dolgoztunk együtt Péterrel, ő pedig kimazsolázta azokat, amikbe beleszeretett. Például a Pálinka Sunrise-t, a lemez címadó dalát is mi írtuk. A kapcsolat eztán sem szakad meg, sőt még szorosabbra fonjuk, mert Péternek nemzetközi tervei is vannak, amiről most még nem beszélhetünk.
- Yorgos, hogy találod a népdalokat?
Yorgos: Sokat hallgatok, és azokból mazsolázgatok.
- De jársz falvakba gyűjteni?
Yorgos: Falvakba már nem járok. Volt egy idő, nagyon régen, amikor mentem, és volt gyűjtési lehetőség. Szoktam kérdezni a fiatal gyűjtőket, hogy van-e még mit gyűjteni, amire mindig mondják, hogy még rengeteg minden van. Úgyhogy sokszor elgondolkozom, lehet, hogy megint el kéne jutnunk valahova, mondjuk Csángóföldre, mert ott vannak a legvadabb cuccok, és remélem, a következő lemezünk ennél a mostaninál sokkal vadabb lesz.
Lepe: Mert ez a mostani lemezünk egyáltalán nem vad.
Yorgos: Ezzel csak azt akartam mondani, hogy megvan az ötletünk a jövőre nézve.
- Munka közben is ennyit civakodtok?
Yorgosz: Igen.
Lepe: Yorgosz izgul, türelmetlenkedik, tördeli a kezeit.
Yorgosz: Neki meg egyik fülén be, a másikon ki, amit mondok. Sőt néha még fel is veszi a fejhallgatót, de csak kamuból, hogy azt mondhassa, „Yorgosz, most ne zavarj, nagyon dolgozok.”
Lepe: Ha igazán szabadjára engednénk mindazt, ami Yorgosztól folyamatosan jön, és amivel engem is felpörget, és vagyok olyan barom, hogy rá tudok hangolódni az összes állatságra, ami belőle jön, akkor végképp követhetetlenné válna, amit csinálunk.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek