November 27-én, vasárnap 84 éves korában elhunyt Ken Russell angol rendező, olyan filmek direktora, mint az Ördögök, a Szerelmes asszonyok vagy a Zenerajongók. Az Oscar-jelölt művész fia tájékoztatása szerint egy kórházban...
...távozott, de békésen, álmában, „mosollyal az arcán” halt meg. Korábban többször volt agyvérzése, ezek sorozata vezetett halálához. Russell pályája során összesen 71 filmet vagy televíziós alkotást rendezett; neve leginkább botrányfilmjeiről ismert, például a Szerelmes asszonyokról, melyben Oliver Reed és Alan Bates meztelenül birkózva látható vagy a hírhedt vallási dráma, az Ördögök okán.
„Olyan klímát alakított ki a forgatásokon, amiben a színészek nagyon jól elboldogultak. Igazán nagyon szerettem. Hatalmas szégyen, hogy a brit filmipar egyszerűen keresztülnézett rajta. Mintha sosem létezett volna. Ami teljességgel botrányos, mert egy nemzetközileg elismert, innovatív művészről beszélünk” – mondta a rendezőről Glenda Jackson, a Szerelmes asszonyok Oscar-nyertes színésznője, aki Russell több más filmjében is játszott, például a Zenerajongókban.
„Munkássága óriási hozzájárulást jelent a brit mozi számára. Mindig is feszegette a határokat, aminek jó néhány elképesztő film az eredménye” – méltatta a filmest Michael Winner rendező is. Ken Russell sokat dolgozott a tévé számára is; legismertebb talán a Joely Richardson és Sean Bean főszereplésével készített Lady Chatterley-adaptációja, egy 1993-as BBC-sorozat. Pályája későbbi szakaszán a kisebb költségvetésű projektek felé fordult: ekkor készítette el a Szenvedélyes bűnöket, a Gótikát, a Salome utolsó táncát vagy A fehér féreg búvóhelye című kultikus horrorkomédiát, Hugh Granttel a főszerepben.
Késői munkái közül azonban többet túl eklektikusnak bélyegeztek, így egyre nehezebben talált pénzügyi fedezetet az alkotáshoz. A kilencvenes évekre ez már olyannyira lehetetlenné vált, hogy azóta nem is készített nagyjátékfilmeket, kizárólag videoklipeket, tévé- és dokumentumfilmeket, illetve – szkeccsfilmek részeként – kisfilmeket forgatott. A nyilvánosság elé 2007-ben lépett ki újra (ekkor már egyáltalán nem forgatott: utolsó alkotása 2006-os), amikor szerepelt a Celebrity Big Brother című reality show-ban. Fián, a fent idézett Alex Verney-Elliotton kívül felesége, Elize gyászolja.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek