Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

A halálba táncoltatott leány
|
est.hu:
4/10
|
olvasói:
5/10 (4)
A valamikor a 80-as évek végén Kanadába disszidált, majd táncprodukciók impresszáriójaként híressé vált Udvaros István húsz év után, Steve Courtként tér haza. Miután felkeresi itthon maradt családját (öccsét, Gyulát és annak...
...feleségét, egyben az ő egykori szerelmét, Marit), úgy dönt, hogy pályája során először a saját pénzét teszi bele egy táncos darabba. Gyula ugyanis a korábban a testvérek által közösen alapított társulat vezetője, és éppen A halálba táncoltatott leány c. népballada előadására készülnek. Megállapodnak, hogy István segítségével világturnéra viszik az előadást, ehhez azonban mindkét fivérnek kompromisszumokat kell kötnie, és természetesen előkerülnek a régi sérelmek is...
 
A magyar származású, ám jórészt Amerikában tevékenykedő színész, Hules Endre alaposan túlbecsülte magát, amikor bemutatkozó nagyjátékfilmjének nemcsak forgatókönyvírói, de rendezői és főszereplői feladatait is magára vállalta. A halálba táncoltatott leányban sorjáznak az esetlen jelenetek, ügyetlenül megírt párbeszédek, Hules játéka pedig István szerepében (mely figura egyébként tolakodóan a háttérbe szorít mindenki mást) irritálóan maníros.
 
Az alkotó ezenkívül arcpirítóan sablonos elképzelést táplál a néptáncosokról (v.ö. a városban táncikálós jelenetet és a ruházatot) és nem mellesleg Magyarországról is (Budapestről mindenképpen, lásd „a főváros szépségei”-szekvenciát). Egyedül a Honvéd Táncszínház tagjai által prezentált néptáncba nem lehet belekötni – az azonban sajnos puszta háttér marad. 
 
fürkész
2011.11.09
|
magyar filmdráma, 106 perc, 2011
Steve húsz év után tér vissza Magyarországra, ahol az öccsével egy zenés-táncos ballada bemutatására vállalkoznak.
rendező:

Hules Endre

Forgalmazza: Mozinet
Bemutató: 2011. november 10.
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.