A negyedik valahol az Alkonyat és a Superman, vagy inkább a Smallville közé lőhető be. Romantikus sci-fi blődliről van szó egy málé főszereplővel, rossz CGI trükkökkel, a Star Treket idéző gonoszokkal és szépen nyitva hagyott befejezéssel, ami a folytatás(ok) jöttét garantálja.  
A zenét a Grammy-díjas johannesburgi születésű Trevor Rabin szerezte, aki filmzenés karrierje előtt olyan neves együttesekben gitározott, mint a Mr. Mister, a Manfred Mann's Earth Band vagy a Yes - utóbbi - nyolcvanas évekbeli - hangzását nagyban meghatározta játékával. Legismertebb munkái szép, színes, ugyanakkor üres lufikhoz és akciófilmekhez készültek, gondolva itt elsősorban olyan darabokra, mint az Armageddon, a Con Air, a Tolvajtempó, A hatodik napon vagy A Nemzet aranya, továbbá a Kígyók a fedélzeten score-ja is az ő számlájára írható.
 
Szóval Rabin afféle blockbuster-specialista, nyilván gyorsan dolgozik, és profin rakja össze a muzsikát, eredetiséget és innovációt senki sem kér tőle, ezért legtöbb alkotását bedarálták a filmtörténelem fogaskerekei. Most sem számíthatunk izgalmas tételekre, vonósokkal és fúvósokkal túlzsúfolt partitúrát kaptak a stúdiózenészek, a pörgős passzusok erősebbek, a lassabb tételek pedig az első félidőben összpontosulnak, mivel a filmben is előbb van lelkizés, csak aztán a csihi-puhi.
 
Egy-két ponton érezzük, hogy ha több ideje lett volna a munkára, erősebb végeredményt fogadhatnánk, így azonban A negyedik soundtrack megmarad egy pikk-pakk tucatterméknek.