Pontosan egy hete indult útjára az a kezdeményezés a Facebookon, amely a magyar rock szélesebb körben történő elismeréséért küzd. A csoport megalkotóinak sikerült egy olyan embert megnyerniük kezdeményezésük élére, aki régóta meghatározó alakja a magyar rockzenének.
Ma, aki Magyarországon a rockzenét műveli, legyen az akár kezdő zenész, akár régi motoros, szinte áttörhetetlen akadályokba ütközik. A műfaj nem hogy segítséget nem kap, szinte sehonnan sem, de a kereskedelmi csatornákon futó tehetségkutatók terméséből kinevelt reménységek köré gerjesztett médiakampány még azt a kicsi mozgásteret is elveszi tőlük, ami eddig volt.
A csoporthoz, az elmúlt egy hét alatt több mint 1600 ember csatlakozott, köztük olyan neves művészek, mint Rudán Joe, Zeffer András, Németh Alajos, Závodi János, Gallai Péter és Takács Tamás. A csoport megalkotóinak (Boltsek Andrea és Kánya Ferenc) most sikerült olyasvalakit megnyerniük kezdeményezésük élére, aki régóta meghatározó alakja a magyar rockzenének. Az Egymillióan a Rockért mozgalom élén mától Kalapács Józsefet tisztelhetjük!
Kalapács József 1982-ben lett tagja a Pokolgép zenekarnak, mely hamarosan a 80-as évek legmeghatározóbb heavy metal együttese lett Magyarországon. 1990-ig négy stúdióalbum és egy koncertlemez készült közreműködésével. 1990-ben alapítója volt az Omen zenekarnak, majd felbomlásuk után megalapította a Kalapács zenekart, mely jelenleg is az egyik legaktívabban koncertező magyar rockzenekar. Az énekes eddigi pályája során olyan világnagyságok mellett lépett színpadra Magyarországon, mint például a Deep Purple, a Judas Priest, a Metallica, a Motörhead, az Accept és a Manowar.
A szervezők tele vannak tervekkel, amihez továbbra is várják mindenki segítségét, aki tenni akar a magyar rock és metal zenéért.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek