Rejtély, hogy az alkotók, Jovan B. Todorovic és Bogdan Petković miért ezt a módot választották a Fantom névre keresztelt jugoszláv lázadó hős izgalmas történetének mozgóképi formába öntésére.
Talán a pénzhiány miatt döntöttek a kevert műfaj mellett, de az is lehet, hogy a koncepció eleve a dokumentum és játékfilm vegyítése volt. Esetleg attól tartottak, hogy a filmben megszólalók (valamikori rendőrök, ismerősök, szemtanúk) és az archív anyag nem tenne ki egy egészet. Ahogy a „tiszta” játékfilmet is hiányosnak érezték volna az eredendően dokumentumfilmes alkotók a hitelességet biztosító beszélő fejek nélkül.
A belgrádi Fantomban a megszólalók elmesélik a legendát, élménybeszámolóikat pedig archív felvételek és fikciós jelenetek illusztrálják. A film gyenge pontja kétségtelenül a harmadik elem: a némán, bamba arccal fel-alá furikázó fiú és az ideges rendőrök látványa nem tesz hozzá, inkább csak ront a végeredményen, Nagy András gyönyörű képei ide vagy oda.
A felemás, amolyan közép-kelet-európai kivitelezés ellenére nagyon is érdemes megnézni Todorovic 2009-ben készült, de nálunk csak most debütáló első filmjét, mert a hetvenes évek végén egy hófehér Porschéval a rendszer ellen lázadó Fantom (név szerint Vlada Vasziljevics) a mi hősünk is. Hogy mi lett vele, nem tudni, de egy biztos: a rendőrök bosszantására tíz napon át minden éjszaka átszáguldott lopott nyugati autójával a város főterén, ahol tízezrek éljenezték a bátorságáért. Szerbiában ma nemzeti hősként emlegetik.

The Belgrade Phantom
bolgár-magyar-szerb akciófilm, 82 perc, 2009
1979, Tito Jugoszláviája. Egy éjszaka a városban merész manőverekkel autózó férfi tartja sakkban a vezetőséget, és szerez egyre több hívet magának.
rendező:
Forgalmazza: Mokép
Bemutató: 2011. április 14.
Bemutató: 2011. április 14.
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek