Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Pet Shop Boys: The Most Incredible Thing Ballet Score
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
(0)
A legendás szintipop duó mindig is szerette a különleges kihívásokat: 2001-ben zenét írtak a Closer To Heaven című musicalhez, 2005-ben a Patyomkin páncélos című némafilm klasszikushoz készítettek soundtracket, most pedig egy kortárs baletthez komponáltak rendhagyó kísérőzenét.
A "fiúktól" utoljára 2009-ben fogadhattunk stúdiólemezt, (Yes), de azóta sem unatkoztak. Nyilván a balett vizionáriusai is érezték, hogy a nyolcvanas évek hősei képesek lehetnek zenéjükkel teljesen új fénytörésbe helyezni egy-egy ismert művet, és mostanában úgyis (újra) divat lett a balett (lásd A fekete hattyú sikerét és a film Clint Mansell által jegyzett kiváló zenéjét), felkérték hát a furcsa párt.  
A mű Hans Christian Andersen The Most Incredible Thing című meséjét dolgozza fel, a felvételek pedig a Dominic Wheeler karmester által vezényelt Wrocław Score Orchestrával közösen készültek. A munkába Javier de Frutos koreográfus is besegített, az előadás pedig március óta megy Londonban.
 
A három felvonásos, kimerítő score két diszken hallgatható meg. A zene persze instrumentális, de néhol motyogás, gyereksírás is beköszön. A munka egy tipikus balett prológussal kezdődik, majd kezdetét veszi a szintik és a nagyzenekar harca, melyben hol az egyik, hol a másik fél kerekedik felül. Az egyensúly először a hétperces The Grindot követő The Challange-ben áll be, a The Competitionben Club 54-es dizsit kapunk, a The Meeting lazulós témája után pedig a The Clock 1,2,3 érkezik, melynek felütése a Pink Floyd Time-ját juttatja eszünkbe.
 
Lehet, hogy egy-két ponton nem egészen értjük, hogyan lehet erre táncolni, de mindegy is, a hangzóanyag nagyon rendben van, így ismét egy különleges csemegét kapunk a Pet Shop Boys-tól.
fejes
2011.04.10
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.