A Játszma első hete kudarcot hozott a TV2-nek
|
8. heti nézettségi adatok
Múlt héten ismét az RTL Klubnak kedvezett a csillagok állása, de persze nem csak ennek köszönheti a csatorna, hogy ismét sikerült minden estét megnyernie a fiatalok körében, főműsoridőben. Ez immár a kilencedik hét, amikor zsinórban nyer az RTL, december 25-től kezdve egészen a múlt hétig minden estét megszerzett a csatorna.
Ezen még a TV2 vetélkedőjének újbóli felbukkanása sem tudott változtatni; a 40 milliós játszma, melyet a Való Világ ellenében, vele azonos időben indítottak újra, sem a teljes lakosság körében, sem a fiatalok körében nem tudta legyőzni az RTL-es valóságshow-t, de még csak megszorongatni sem volt képes. A teljes lakosság körében egyébként a 40 milliós játszmának 21,38 százalék volt az átlagos közönségaránya, míg a Való Világnak ugyanebben a korcsoportban 34,25 százalék, vagyis 12,88 százalék a különbség a két műsor között. (A Való Világ átlagos közönségaránya itt most csak a hétköznapokra vonatkozik, mivel a TV2 Játszmája is csak hétköznapokon kerül adásba, és most e két műsor összehasonlítása a cél.)
 
A fiatalok körében már sokkal nagyobb a különbség a két műsor között; a 40 milliós játszma átlagosan 17,22 százalékot produkált az első héten, ami igen karcsú eredmény, még a csatorna átlagos közönségarányánál is kevesebb. (A TV2 főműsoridőben, fiatalok körében mért átlagos közönségaránya 17,7 százalék.) Ezzel szemben a Való Világ hétköznapi adásainak átlagos közönségaránya 42,1 százalék volt, ami a csatorna átlagos közönségarányához (35% SHR) képest is kimagasló. A két műsor különbsége tehát 24,88 százalék, ami nagyon magas szám, és a TV2 szempontjából még azért is kiábrándító, mert ez a korosztály a kereskedelmileg fontos réteg, vagyis a reklámozók szempontjából igazán csak ez a csoportbesorolás számít mérvadónak. 
 
A fentiekből kitűnik, hogy a négy évnél idősebbek, azaz a teljes lakosság körében 4,16 százalékkal magasabb a közönségarány, mint a fiatalok körében, a Való Világ pedig 7,84 százalékkal kevesebb, mint a fiatalok körében.  
 
A teljes lakosság körében kialakult ötvenes toplistán a Barátok közt keddi epizódja tudta megszerezni az első helyet 2 071 850 nézővel és kerek 40 százalékos közönségaránnyal. Második lett az epizód szünetében sugárzott RTL-Hírek 2 044 073 nézővel és 39,6 százalékos közönségaránnyal. Harmadik lett a szombati Való Világ – Párbaj 1 962 496 nézővel és 38,5 százalékos közönségaránnyal. A TV2 a tizenharmadik helyen jelenik meg, a pénteki Tények adással, mely 1 695 512 nézőt vonzott 39 százalékos közönségarány mellett.  
 
A 18 és 49 év közöttiek körében egészen a huszonhetedik helyig csak és kizárólag RTL Klubos műsorokat találunk; VV-adások, Fókuszok, Barátok köztök, RTL-Hírek népesítik be a lista első felét. A TV2 megint a Tényekkel jelenik meg először a listán; a huszonnyolcadik helyen ért célba a legnézettebb, hétfői adás 523 165 nézővel s 34,9 százalékos közönségaránnyal. Négy Jóban rosszban epizód és két Aktív-adás is felkerült az ötvenes listára, igaz, csak a végére.  
 
Az RTL Klub új sorozata, a Casino a harmincegyedik lett a fiatalok körében; 503 087 nézővel és 26,7 százalékos közönségarányával a múlt héten rosszabbul szerepelt, mint előzőleg az első résszel. Azt még 606 069-en nézték, ami 34 százalékos közönségarányt jelentett.  
 
Az átlag számokat tekintve a 18-49 éves korcsoport 35,3 százaléka választotta főműsoridőben az RTL Klubot, majd a tv2 (17,7% SHR), a Cool (4,5% SHR), a Film+ és a Viasat3 (4,3-4,3% SHR), illetve az M1 (3,1% SHR) következett. 
 
bj
2011.03.01
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
18:15
Az ifjú farkasember
amerikai vígjáték, 1985
18:15
Rango
amerikai animációs film, 2011
18:15
Szingli mami bevetésben
amerikai filmdráma, 2003
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:45
Egy lányról
angol filmdráma, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.