Az utazóhoz a másodvonalas zeneszerző, James Newton Howard komponált zenét, akit leginkább M. Night Shyamalannal közös munkáiról szoktak ismerni, melyek között van olyan remek darab, mint a Hatodik érzék, és olyan borzadály is, mint Az utolsó léghajlító. Legutóbb a Szerelem és más drogokban hallhattuk a muzsikáját, illetve a Salt ügynökben, szóval volt már tapasztalata abban, hogy hangjegyeivel Angelina Jolie lépteit kísérje.
Az egyöntetű kritikai elutasításnak örvendő mozi ellen a következő vádpontokat hozták fel az újságírók: Jolie és Depp párosa picit sem illik össze, elegáns ruhák felesleges halmozása, sablonos szélhámostörténet, meg különben is, Depp minek vállal be egyáltalán ilyen szerepeket, miközben amúgy is szénné keresi magát?!
Pedig a film rendezője az a Florian Henckel von Donnersmarck, akinek sokkal nehezebb megjegyezni a nevét, mint megszeretni A mások élete című kiváló rendezői bemutatkozását. A legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscart is besöprő munkáját még Németországban forgatta, a siker után pedig egyenes út vezetett az álmok földjére. De ha van olyan alkotó, akinek kimondottan rosszat tett Hollywood és a stúdiókörnyezet, hát akkor az minden bizonnyal ő.
James Newton Howard megint egy feledhető, iparos darabot hozott össze, mely egy idő után teljesen egybemosódik, ami annak köszönhető, hogy nincs egy jól kivehető vezérfonal, hogy eligazítsa a hallgatót. A Tracking Elise tipikus k ezdőszám, a Burned Letterben máris jön egy kis furcsaság: egy gagyi basszus beat tolakodik be a sablonos vonóstéma alá. A legerősebb tétel minden bizonnyal a Bedroom Dreams a megkapó dallamával, sajnos azonban a lemez hátralévő része nem sok ilyen pillanatot tartogat.
Ám mindezek ellenére is könnyen lehet, hogy jobban járunk, ha a soundtrack hallatán a címekből és a trackek hangulatából inkább a saját fejünkben próbáljuk meg összerakni a saját filmünket.

Linkek
1 komment|Szólj hozzá!
Másodvonalas zeneszerző? Nem tudom, a cikk írójának volt-e szerencséje meghallgatni a két Nolan-féle Batman film zenéjét, merthogy azt is Howard szerezte, és szenzációsra sikeredtek. Ajánlom szíves figyelmébe. Jómagam inkább Danny Elfmannal említeném egy lapon - zseniálisak mindketten.
cza
|
2011-02-15 16:46:08
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek