Ken Bruen magyarul sajnos nem olvasható könyve, a London Boulevard állítólag az elmúlt évek legjobb bűnügyi regénye: méltatói az Alkony sugárút Londonba helyezett modern verziójának nevezik.
Ebből a műből kiindulva, de annak cselekményétől erősen elrugaszkodva készítette el rendezői bemutatkozását A tégláért Oscar-díjjal kitüntetett forgatókönyvíró, William Monahan.
A film főhőse Mitchell, aki a börtönből frissen szabadulva próbál új életet kezdeni. Első felbuzdulásában egy fiatal, átmenetileg mégis visszavonult színésznőnél vállal házfelújítási munkát. Ám ahogy az lenni szokott, kísért a múlt, és régi életéből származó cimborái (azok közül is főleg egy) nem szállnak le róla. A kisstílű rosszfiún, Billyn kívül azonban más is kipécézi magának emberünket: egy kegyetlen, nagyhatalmú gengsztervezér, Billy főnöke sem hagyja élni – magának akarja, élve vagy halva.
William Monahan a London Boulevard első felében kissé bő lére eresztve teremti meg a hangulatot (amihez a kelleténél jóval több aláfestő zenét használ). A cselekmény sok mindent hagy kibontatlanul, sorjáznak benne a dramaturgiai következetlenségek, és a jelek szerint az alapul vett regény helyett nagyobb befolyással volt rá az alkotó korábbi munkája, A tégla: a Ray Winstone által megformált gengszterfőnök külső jellegzetességei és manírjai is innen (nevezetesen Jack Nicholson Frank Costellójától) valók. Utolsó 20–30 percében ugyan a mű összeszedi magát és kemény bosszúfilmként kezd viselkedni – csak addigra sajna a néző már elengedte.

London Boulevard
amerikai-angol krimi, 103 perc, 2010
Egy börtönből szabadult fickó története, aki beleszeret egy gyönyörű színésznőbe, de közben felbosszant egy befolyásos gengsztert.
rendező:
Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2011. február 10.
Bemutató: 2011. február 10.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek