Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Nyert is, vesztett is a Pink Floyd
|
A legendás zenekar korábban azért perelte be az EMI lemezcéget, mert szerződésük szerint a kiadó nem árulhatott volna egyenként Pink Floyd-számokat az interneten. A pert az együttes megnyerte, mégis folytatódhat az internetes árusítás.
A Pink Floyd és az EMI pere még tavaly márciusban kezdődött, miután a zenekar egy 1999-ben kötött szerződést lobogtatva kifogásolta, hogy a kiadó egyenként árusítja az interneten az együttes koncept lemezeinek számait. A megállapodás szerint bizonyos albumokat (pl. Dark Side Of The Moon, The Wall) kizárólag egyben lehet értékesíteni, mert az alkotás művészi értéke sérül, ha eredeti környezetükből kiemelnek egyes dalokat.

"A Pink Floyd egyes albumai esetén egy-egy szám kiragadása a zenei kontextusból nem szerencsés, ráadásul a dalok sok esetben egymásból építkeznek, és egyenként nem állják meg a helyüket" - állt a peranyagban.

A felperesek azt is kifogásolták, hogy az EMI nem közvetlenül a vásárlók felé értékesíti a dalokat, hanem internetes áruházakon - mint például az iTunes - keresztül árulja azokat. Az EMI álláspontja szerint a szerződés semmiféle kitételt nem tartalmazott az online értékesítésre vonatkozóan, kizárólag a fizikai formátumú árusításáról rendelkezett, és ezt be is tartotta a lemezcég.

A bíróságon a Pink Floyd nyert, de az egyezkedés peren kívül folytatódott, és végül új megállapodást kötöttek a felek. Ez alapján a következő öt évben is az EMI rendelkezik a Floyd-lemezek kiadási jogaival, és immár a művészi kötöttségek sem olyan fontosak: a kiadó nyugodtan árusíthatja egyenként is a számokat az interneten.

 
NME
2011.01.05
|
1 komment|Szólj hozzá!
Üdv! Magyar vonatkozásban parázs vita a Tankcsapda cikke okán. Roppant tanulságos,
én 20 éve figyelem a magyar de főleg a külföldi zenei életet. Néhány évente így robban:
pró és kontra Ajánlom olvasásra :http://www.hwsw.hu/hirek/45853/tankcsapda-fajlcsere-torrent-kalozkodas-zene.html
kungfuman
|
2011-01-06 07:00:34
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.