Mondani sem kell, hogy egy olyan filmben, amely szinte végig a balett világában játszódik, roppant fontos a hatásos zene. Darren Aronofsky rendező állandó kollaboránsa, Clint Mansell ismét kiváló munkát tett le asztalra, Csajkovszkij Hattyúk tava című klasszikusát vette alapul, amit rendesen átszabott, és a rá jellemző megoldásokkal spékelt meg, hogy hatásosan tudja lekísérni a film hősnőjének lelki tipródását.
Aronofskynak, generációja egyik legkarakteresebb rendezőjének ötödik filmjével sem sikerült félrenyúlni. A 2008-as A pankrátor után megint egy olyan mozit hozott össze, amelyben nagy szerepe van a színpadnak, de a szorító helyett ezúttal a színház a helyszín, a kiöregedett bunyós helyett pedig egy törékeny balerina a központi karakter, akinek elő kell csalogatnia magából a gonoszabb énjét, mert a fehér hattyú eljátszásához a feketét is hitelesen kell előadnia, hogy tökéletes legyen a szerepében.
Natalie Portman remekül teljesít ebben a csavaros, végig lebilincselően izgalmas, erotikus fülledtséggel átitatott thrillerben, mely egy elvontabb szinten is tökéletesen működik: a rendező előadóművészetről szóló coming outját láthatjuk, melyben a lánynak privát poklán kell keresztülmennie, és saját frusztrációit kell kitáncolnia magából, hogy egyetlen egyszer teljes szépségében nyíljon ki a színpadon.
Aki jártasabb az efféle belső kettősséget vizuálisan felszínre hozó thrillerekben, már a tételcímek alapján is összerakhat magában egy korrekt sztorivázat: Nina's Dream, Mother Me, Opposites Attract. Utóbbiban markánsan jelentkezik Mansell ereje, de ezúttal nem kapunk olyan örökre a fülünkbe ragadó, csengőhangként használható témákat, mint a Rekviem egy álomért ismert főtémája. Másrészt viszont roppant egységes a munka, amelyben a szép futamok mellett a feszült, hátborzongató dallamok is megtalálhatók.
Ahogy haladunk a nagy finálé felé, egyre nagyobb hangsúlyt kap Csajkovszkij, akinek alapműve igazából a soundtrack gerincét adja, de kellőképp egyéni hangvételű alkotássá sikerült átgyúrni a klasszikust. A vonósokat rendesen megdolgoztató hangszerelésbe nem lehet belekötni, a tételek lassan építkeznek, ahogy a film is fokról fokra bontja ki a hősnőt, a szó szoros értelmében, de így hatásosabb a befejezés mind a filmben, mind a score-ban.
A Black Swan Soundtrack tökéletesen szolgálja a célt, vagyis végig kézen fogva vezeti a nézőt a lány önmegismerése során, közben hol elringat, hol a székbe lök. A Fekete hattyú messze nem lenne ilyen hatásos mozgókép nélküle.
Aki jártasabb az efféle belső kettősséget vizuálisan felszínre hozó thrillerekben, már a tételcímek alapján is összerakhat magában egy korrekt sztorivázat: Nina's Dream, Mother Me, Opposites Attract. Utóbbiban markánsan jelentkezik Mansell ereje, de ezúttal nem kapunk olyan örökre a fülünkbe ragadó, csengőhangként használható témákat, mint a Rekviem egy álomért ismert főtémája. Másrészt viszont roppant egységes a munka, amelyben a szép futamok mellett a feszült, hátborzongató dallamok is megtalálhatók.
Ahogy haladunk a nagy finálé felé, egyre nagyobb hangsúlyt kap Csajkovszkij, akinek alapműve igazából a soundtrack gerincét adja, de kellőképp egyéni hangvételű alkotássá sikerült átgyúrni a klasszikust. A vonósokat rendesen megdolgoztató hangszerelésbe nem lehet belekötni, a tételek lassan építkeznek, ahogy a film is fokról fokra bontja ki a hősnőt, a szó szoros értelmében, de így hatásosabb a befejezés mind a filmben, mind a score-ban.
A Black Swan Soundtrack tökéletesen szolgálja a célt, vagyis végig kézen fogva vezeti a nézőt a lány önmegismerése során, közben hol elringat, hol a székbe lök. A Fekete hattyú messze nem lenne ilyen hatásos mozgókép nélküle.
Linkek
