Perjés János: Athina. Érintések, érzelmek, élettöredékek
|
Habár az egyiptomi görög szülők gyermekeként született Papadimitriu Athina közel negyven éve tartó pályafutása során viszonylag kevés filmben szerepelt, és a színpadon is legtöbbször mellékszerepekben jeleskedett, talán nincs is olyan magyar, akinek ne lenne ismerős egzotikus csengésű neve és jellegzetes, nem kevésbé egzotikus megjelenése.
Többek közt erről, az állandó „másodhegedűs” létről is mesélt a színművész menedzserének-producerének-munkatársának, akivel több „ülésben” lelkiztek 2009 júniusa és decembere között. A színésznő vallomásai így egyes szám 1. személyben, fejezetekre osztott monológokban olvashatók, melyek elé a gondolatfolyam lejegyzője, Perjés János írta le bevezetőként röviden személyes benyomásait.
 
Az Athina. Érintések, érzelmek, élettöredékekből kiderül az is, hogy a sors azóta kárpótolta a sztárt, hiszen a sok kis szerep után több önálló esttel járta és járja az ország színházait. Pályafutása mellett pedig Athina bőséggel mesél magánéletének izgalmas és gyakran tragikus eseményeiről is: imádott öccse korai haláláról, az életében fontos szerepet játszó férfiakról (köztük például a kollégáról, Trokán Péterről), a velük való, egyszer sima és barátságos, máskor viharos és fájdalmas szakításról, három gyermekéről (akik közül kettő szintén a színészi pályát választotta) és sok minden másról is. S habár ezek az igaz mesék néha kicsit csapongóak, megkapó őszinteségükért bármit megbocsáthatunk. 

Saxum Kiadó; 2500 Ft
csőrmester
2010.11.19
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 23., csütörtök

Alfréd
Tagok: túl az 1 millión