Adott három testvér. Három lány, akiknek elég bonyolult az életük. Nem volt egyszerű a gyerekkoruk sem, felnőttként pedig még mindig elégedetlenek. Erre van is okuk. Az egyiküknek például még sosem volt férfi az életében.
A másiknak viszont több is. Ő még férjet is szerzett, akit aztán valamiért agyonlőtt. Emellett banális dolognak tűnik a harmadik gondja. Ő az, akinek nem jön össze a színésznői karrier. Ja, és pasifronton neki is kijutott a rosszból, ugyanis mindig csak kihasználják.
Hát ennyi téma már bőven elég egy egész estés drámához. A nővérek ugyanis hosszú idő után találkoznak, és már annak is örülnek, ha egyáltalán sikerül kideríteni, hogy miért ölte meg hites urát az egyikük. A történetből egyébként film is készült több mint húsz évvel ezelőtt, olyan sztárok főszereplésével, mint Diane Keaton, Jessica Lange és Sissy Spacek.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek