Soron kívüli kiadással jelentkezik pénteken a filmhu és az Odeon közös filmklubja, a Kortárs magyarok. Este 8-tól Martin Csaba művét, a Dobogó köveket nézhetik meg az érdeklődők, akik a vetítés után az alkotókkal is találkozhatnak.
Az új magyar vígjáték egy debreceni fiatalokból álló, öttagú baráti társaságról szól, aminek szíve-lelke és központi figurája Patrik és Félix, a két gyerekkori jó barát. Békés, bár cseppet sem könnyű életük gyökeres fordulatot vesz, amikor az anyagi problémákkal küzdő Félixet kirúgják az állásából, Patrik pedig egy zsebkendőnyi, dobogókői, értéktelen birtok mellé még hatalmas tartozást is örököl nagyapjától.
A két főhős és a kis társaság többi tagja (egy chippendale táncos, egy hacker és Patrik barátnője) összefognak, hogy gyorsan és egyszerűen pénzt kerítsenek. Tervük azonban, hogy Félix volt munkahelyéről meglovasítsanak egy nagyértékű szoftvert, egész másként alakul, mint ahogyan azt kieszelték...
A film után Martin Csaba rendező-főszereplő-forgatókönyvíró-producer, Molnár Attila Vajk főszereplő-hangmérnök-zeneszerző és Czupi Kála főszereplő lesznek a filmklub vendégei, akikkel Géczy Dávid beszélget majd. A vetítésre egyébként a filmhu kisorsol tíz jegyet. Az info@forum.film hu címre írhatunk mailt Dobogó kövek tárggyal, ha nyerni szeretnénk.
A Kortárs magyarok október 29-i különkiadása mellett október 30-án, szombaton folytatódik a gyerekeknek szóló Odeon-NOHA filmklub is: a kicsik délelőtt 10.30-tól a Lúdas Matyi című rajzfilmet láthatják, majd Uri Erika bábkészítővel vehetnek részt érdekes foglalkozáson. Nem maradhatnak el ezenkívül a mozi szokásos Audience Wanted-akciói sem: október 28-án, csütörtökön 18.45-től, 30-án, szombaton 20.45-től és november 2-án, kedden, 18.45-től online jegyfoglalás esetén mindössze 700 forintért válthatunk belépőt a Kolorádó Kidre, a páros kedvezmény (1000 forint/2 fő) keretében pedig október 31-én, vasárnap 18.30-kor jön a 22 lövés.
(filmhu, audiencewanted.info)

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek