A Gyűrűk Ura junior verziójának is tekinthető, de célközönségét illetően inkább a Harry Potter-világ felé húzó Narnia-széria némi késedelemmel és érthető hezitálás után érkezik a mozikba, hogy megfogyatkozott hőseit ezúttal a tengerek világa felé repítse – vagy valami ilyesmi.
Történt ugyanis, hogy a második rész, vagyis a Caspian herceg nem hozta meg azt a remélt hasznot, amit a stúdió a pénzéért elvárt, így sokáig tologatták a folytatást, amely amúgy is azzal a hendikeppel rendelkezik, hogy a két idősebb Pevensie testvér nem szerepel benne – így lett az eredeti regény is megírva. Ezt csak azért írjuk le, mert így a kedves néző is nyilván jobban értékeli majd, hogy a Narnia 3. része igenis megszületett, látványvilágában lenyűgöző, történetében pedig szerteágazó.
A csodás, mesebeli világokba ez esetben nem egy jókora ruhásszekrény, hanem egy jelentéktelen külsejű olajfestmény jelenti az átjárót – egyenesen a nyílt tengerre, ahol a fenséges hajó, a Hajnalvándor veszi fedélzetére Lucyt és Edmundot, illetve egy véletlenül velük tartó kellemetlen kuzint. Kissé megszáradva máris szembesülnek a küldetéssel: az azóta királlyá avanzsált Caspian oldalán kell Narnia hét elveszett lordját felkutatniuk a Magányos Szigetek környékén, ahol rabszolgakereskedők, szörnyek, BKV-ellenőrök és egyéb rettenetes lények garázdálkodnak. A kudarc következményei most is beláthatatlanok: a világ sötétségbe borulna, a forint árfolyama zuhanna és a szép lányok feneke tarthatatlanul megnőne és löttyedtté válna.

The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader
angol fantasy, 115 perc, 2010
Lucy és Edmund a kuzinjukkal visszatér Narniába, hogy Caspian királlyal vágjanak bele egy kalandokkal teli hajóútba.
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2010. december 9.
Bemutató: 2010. december 9.
Műsoron a TV-ben

Linkek
Kapcsolódó cikkek
5 komment|Szólj hozzá!
Zuhanna a forint árfolyama? BKV ellenőrök? Löttyetté váló fenekek? Ezt tudtad kihányni magadból TE SÜGÉR!!! Szerinted ki kiváncsi az ócska egotrip poénkodásodra? Ezért kapod a fizetésedet? Annak lennének beláthatatlan következményei, ha neked alkotnod kellene egy szellemi terméket, mivel a te értékrended szerint olyan tragédiákkal kellene szembenéznünk, mint a szikkadó farpofák... Ez pedig már korhatáros, TE KRETÉN!!!
Drew
|
2010-12-14 19:03:13
Sziasztok. Nekem tetszett, még a barátom is elvittem, és neki jobban tetszett mint a H.P. 7. Nekem meg végképp, pont jó volt a gyermeki lelkemnek. A poénok jók voltak és élek-halok Ben Barnes-ért. Fantázia dús volt és nagyon szépek voltak a filmes eszközök.
Nézzétek meg mert nem lesz folytatás ha ezt nem lesz sikeres.
Pedig én kíváncsian várnám az Ezüst trónt is. Puszi
Nézzétek meg mert nem lesz folytatás ha ezt nem lesz sikeres.
Pedig én kíváncsian várnám az Ezüst trónt is. Puszi
Jagica
|
2010-12-12 21:08:19
Hát, mi pont most néztük meg az előzetest, nagyon tetszik, de még nem tudtunk dönteni! :)
Gergő és Dóri
|
2010-12-12 14:59:26
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek