Legutóbb A világ nagy és a megváltás a sarkon ólálkodik című filmet láthattuk bolgár rendezőtől a hazai mozikban, mely alkotásban egyértelműen magára ismerhetett a magyar néző.
Az Alek Popov magyarul is megjelent regényén alapuló Mission London azonban inkább az Egy kis gubancra emlékeztet – annál is inkább, mivel ahhoz hasonlóan Angliában játszódik, és a bolgáron kívül terítékre kerülnek benne az angol (és még számos európai) nemzet politikai köreinek tagjai is.
Történik ugyanis, hogy új nagykövet érkezik a leginkább vámmentes árukkal való csencselésnek és naplopásnak otthont adó londoni bolgár nagykövetségre. Jövetelének célja, hogy meghívja magát Erzsébet királynőt arra a zenés-táncos előadásra, amit Bulgária First Ladyje akar megszervezni, bármi áron. A nagykövetség ilyen-olyan tökkelütött munkatársain és egy bájos rúdtáncosnőn kívül hamarosan feltűnik a színen egy celebhasonmások közvetítésével foglalkozó cég vezetője is; s hogy ezután mi következik, azt igazán nem nehéz kitalálni.
A Mission London sajnos közel sincs olyan jó, mint a fent említett Egy kis gubanc. Nem olyan fergeteges, mint arra a sok cselekményszál, a számtalan szereplő, a sűrű jelenetváltások és a trendi zenék utalnak. Van benne ugyan egy-két vicces közjáték (lásd: a „kannibál hattyúk”, az öngyújtógáz-szippantó tűzdesigner vagy az elkeveredett beszéd esete), de nincs túl sok mondanivalója, így szatírának üres, vígjátéknak lapos. Ahhoz pedig, hogy nemzetkritikaként értékelni tudjuk, nem ismerjük elég jól a bolgárokat.

Mission London
angol-bolgár-macedón-magyar-svéd vígjáték, 107 perc, 2010
Az Európai Unióhoz való csatlakozás megünnepléseként Bulgária egy hálakoncertet kíván adni a londoni nagykövetségen. Varadint, az új bolgár nagykövetet éri a megtiszteltetés, hogy meghívja az angol királynőt az eseményre, és megszervezze a fogadását. Ez a feladat azonban korántsem bizonyul egyszerűnek.
rendező:
Forgalmazza: Mozinet
Bemutató: 2010. október 7.
Bemutató: 2010. október 7.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek