Ismert arcok a VIVA műsorvezető-válogatásán
|
Több százan szeretnének együtt dolgozni Adával, Bennel és Zolával: rengetegen jelentkeztek a VIVA műsorvezetői castingjára. A jelentkezők között ismerős arcokat is fel lehetett fedezni, olyanokat, akik korábban már szerepeltek képernyőn.
Ismerős arcok tűntek fel a VIVA VJ-castingján: a több száz jelentkező között ott volt a TV2 Jóban Rosszban című sikersorozatának egykori szereplője, Volosinovszki György és a bájos modell, Iszak Eszter is, akit korábban a Topmodell kerestetikből ismerhetett meg a közönség. A két fiatal tehetség a legjobbak között van, ám még számos megpróbáltatás vár rájuk…
 
Volosinovszki György a Jóban Rosszban után belekóstolt a riporteri munkába is, egy internetes lapnak készített interjúkat, ezért gondolta úgy, jelentkezik a VIVA castingjára. „Engem az ország Ádámként ismert meg, de azt szerettem volna, ha az emberek az én nevemet is megjegyzik, ezért is jelentkeztem. A válogatások alatt nagyon sokat tanultam, és szerencsére barátokra is leltem. A jelentkezők között kialakult egy jó társaság, akikkel együtt megyünk moziba és bulizni. Már csak ezért is megérte jelentkezni, hiszen magántanulóként kevesebbet találkoztam korombeli fiatalokkal” – árulta el Gyuri. 
 
A Topmodell kerestetik című reality-ből megismert Eszter a modellkedés mellett szívesen kipróbálná magát műsorvezetőként is. „Hirtelen ötlettől vezérelve jelentkeztem a felhívásra, de szerencsére a barátaim is mind támogattak a döntésemben. Bár a válogatás során sokat izgultam, de végig nagyon jól éreztem magam és úgy érzem, már most is rengeteget fejlődtem. A legjobban a VIVA Chart show felvétele tetszett, hiszen ott egy kicsit színésznek is kell lenni, de nagyon élveztem a Hőálló Megálló forgatásait is. ” – mesélte a gyönyörű Eszter. 
 
A Nagy vívás című műsor minden pénteken új résszel jelentkezik, amelyekből az is kiderül, hogyan veszi az akadályokat a többi jelentkező mellett Eszter és Gyuri… 
2010.09.07
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 8., szerda

Aranka
21:30
Cselek
lengyel játékfilm, 2007
21:30
Villám és Fürgeláb
amerikai akciófilm, 1974
21:35
Kuszaságok
amerikai filmdráma, 2008
21:45
Kockázatos üzlet
amerikai vígjáték, 1983
22:00
Szex és New York 2.
amerikai romantikus vígjáték, 2010
Tagok: túl az 1 millión