5. Budapesti Barokk Fesztivál
Idén ősszel immár hagyományosan a Barokk Fesztivállal várja vendégeit a belváros egyik legszebb temploma. 2010-ben, Johann Sebastian Bach halálának 260. évfordulóján a fesztivál az ő műveire koncentrál,...
...hiszen Bach művészete meghatározó volt a barokk korszakot felölelő évtizedekben. Szeptember 16-án Érdi Tamás zongoraművész a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekarával Bach és Chopin zongoraműveket ad elő.
Szeptember 18-án Bach János-passióját hallhatja a közönség a Carmine Celebrat Kórus és Zenekar előadásában. Szeptember 19-én többek között Pergolesi Stabat Mater-ét adja elő a Budapest Tomkins Együttes Dobra János vezetésével.
Szeptember 23-án Bach művei Mozart hangszerelésében lesznek hallhatók az Authentic Quartet közreműködésével. Szeptember 26-án a Szent Mihály napi ünnepi hangverseny keretein belül Mozart Koronázási miséje és Bach Magnificatja csendül fel a Debreceni Kodály Kórus, valamint a Békéscsabai Szimfonikusok Kamarazenekarának előadásában. Szeptember 30-án Bach Goldberg – variációit a Budapest Barokk Együttes szólaltatja meg. A zárókoncerten pedig Bach h-moll miséje a Budapesti Victoria Kamarakórus, valamint a Liszt Ferenc Kórus és Zenekar előadásában fog megszólalni.
A hangversenyek szeptember 16. és október 3. között hallhatók a Belvárosi Szent Mihály templomban (1056 Budapest, Váci utca 47/b.)
Részletek: www.barokkfesztival.hu
A rendezvény kritikája a www.revizoronline.com oldalon olvasható.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek