Szétrúghatod bátran a ház oldalát, jelesül ebben az esetben léket nyeshetsz a hajó gyomrába, sőt nemcsak, hogy szétrúghatod, de egyenesen kötelező is lesz a pogó. Pionírok előre bátran, kegyetlenül!
Linkek
Kapcsolódó cikkek
A tengerentúlról érkező, közelebbről New York-ban, még közelebbről pedig annak is Brooklyn városnegyedében alakult Obits egyszerű, de nagyszerű, friss ropogós indie-punkot tol az arcunk elé. A srácok egyébiránt nem civilek, hiszen már 2006-tól a pályán vannak, sőt korábban olyan zenekarokban kezelték a hangszereket, mint a Pitchfork, a Drive Like Jehu, a Hot Snakes, a Sohrab Habibion, az Edsel vagy épp a Shortstack. Egy underground indie szupergrouppal van dolgunk, már ha ez nem hangzott túl elrettentően.
Energiában, lendületben és adrenalin-löketben nem lesz hiány, csakúgy, mint a szintén az USA-ból importált Auxes koncertjén. Dave Laney (korábban: Milemarker és Challanger) bandájának három ismérve a punk, a rock és az indie. Gitáros vadulás, post-punk ízekkel, és némi neurotikus kirohanással. A zenekar ezúttal a második Ichkannnichtmehr című produkcióját teszteli. A hazai mundért a The Trousers húzza majd magára, akik a nemrég kihozott Soul Machine című művükkel csinálják a showt.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek