Közösségben erősít a Spektrum
|
Augusztustól nem csak külsőségeiben változott a Spektrum: az új arculaton túl a közösségi médiában való jelenlét is nagyobb hangsúlyt kap a csatorna életében. Ennek első lépéseként mától egy egyedi Facebook alkalmazást indítanak el.
A Facebook alkalmazás keretében a Spektrum egyik legsikeresebb sorozatának, az On the Spotnak akár az egész első évada megtekinthető. Hogy mikortól érhetők el az újabb és újabb epizódok, már a rajongók aktivitásán múlik.
 
A játék egy olyan egyedi alkalmazásra épül, melyen keresztül a felhasználók a sorozat eddig megjelent epizódjait nézhetik meg interaktív formában. Az első epizód a riporterpár, Cseke Eszter és S. Takács András gázai kalandjait foglalja össze, melyben interjút készítenek az Al Qassam, a Hamász katonai brigádjának harcosaival, találkoznak az egyetlen zsidóval az övezetben, és végigjárnak egy működő csempész alagutat. A további epizódok megjelenésének ideje már a rajongók aktivitásán múlik: minden egyes új epizód egy bizonyos rajongószámhoz van kötve. Érdemes tehát szólni a barátoknak, mert a leghatékonyabban terjesztők nemcsak az új epizódnak örülhetnek, hanem különböző meglepetésekben is részesülnek.  
 
A Spektrum eddig is kihasználta a közösségi oldalak nyújtotta lehetőségeket Twitteren, Facebookon és blogon egyaránt aktívan jelen volt a két világjáró riporter. Az alkalmazással a sorozat októberi új évadát szeretné a csatorna előkészíteni, de az sem kizárt, hogy a jövőben, a televíziós premierrel egyidőben online is megnézhetők lesznek a vadonatúj epizódok. 
 
Az On the Spot a Spektrum Televízió első hazai gyártású sorozata. Főhősei, Cseke Eszter és S. Takács András a világ legvadabb, legveszélyesebb, de egyben legérdekesebb tájaira viszik el nézőiket, ahol testközelből mutatják be, milyen az élet ott, ahol turistákkal biztos nem találkozik az ember. Voltak már Gázában, Bolíviában, Izraelben és Afganisztánban is, az októberben kezdődő második évadban pedig elsőként Nepálba és Burmába kalauzolják el a nézőket. A legújabb On the Spot epizódokat ezentúl minden hónap első szerdáján követhetik nyomon a nézők. 
 
Az alkalmazás az alábbi címen érhető el:
 
http://apps.facebook.com/spektrumtv
 
 
 
2010.08.31
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 12., vasárnap

Lívia, Lídia
H
6
K
7
Sze
8
Cs
9
P
10
18:10
Maxie
amerikai vígjáték, 1985
18:15
Drágám, a kölykök összementek!
amerikai családi vígjáték, 1989
18:20
Kéjjel-nappal
amerikai akció-vígjáték, 2010
18:25
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:30
Anyát a Marsra
amerikai animációs film, 2011
Tagok: túl az 1 millión