Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Mégsem az ördögűzős horror nyert
|
A legújabb adatok szerint mégsem a The Last Exorcism című kis költségvetésű ördögűzős horrorfilm, hanem az eddig ezüstérmesnek hitt Takers című akciókrimi lett az elmúlt hétvége győztese az észak-amerikai jegybevételi toplistán.
Mint arról tegnap mi is beszámoltunk, a stúdiók első becslései alapján győztesnek kihozott The Last Exorcism és az eddig második helyezettnek gondolt Takers bevétele között olyan kicsi volt a különbség, hogy az adatok későbbi pontosítása után még könnyedén megváltozhatott a sorrend. 
 
Időközben kiderült, hogy ez így is történt: a stúdiók végső, pontosított eredményei szerint az akciókrimi az első, az ördögűzős horror pedig a második: a különbség a két film között mindössze 100 ezer dollár – a Takers 20,5 millió, a The Last Exorcism 20,4 millió dollárt szedett össze az elmúlt hétvégén az észak-amerikai mozikban. 
 
A toplista bajnoka egyébként egy heist movie („nagy balhé”-film), melyben egy tapasztalt bankrabló banda tagjai (akiket Idris Elba, Paul Walker, Hayden Christensen, Michael Ealy és Chris Brown formálnak meg) éppen legutóbbi munkájuk sikerét élvezik, amikor egy korábbi társuk meggyőzi őket, hogy vágjanak bele egy újabb melóba: egy páncélautó kifosztásába. Csakhogy miközben a nagy balhét tervezik, egy vakmerő rendőrnyomozó (Matt Dillon) veszélyesen közel kerül ahhoz, hogy elkapja őket.
 
 
 
wenn
2010.08.31
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.