Egy hasonló szakítás ugyanis meglehetősen hiteltelen lépés lett volna egy olyan rocksztártól, aki többnyire csupán mások beszámolóiból képes felidézni a nyolcvanas éveket. Az igazság vélhetőleg jóval prózaibb: az egykori Black Sabbath-frontember egy kísérletezős, minden eddiginél modernebb lemezre vágyott, melynek elkészítéséhez nem feltétlenül Zakk bizonyult a megfelelő alanynak.
Mert bár a traktorista külsejű előember technikai tudásához nem férhet kétség, közismerten nem a radikális újítások híve. Az Order Of The Black sem tanúskodik másról. Az albumot jól eltalált, kőbunkó riffek és virtuóz szólók uralják, melyekhez Wylde arcátlanul ozzy-s dallamai társulnak. A recept tehát mit sem változott a korábbi anyagokhoz képest, legfeljebb a lírai momentumok száma szaporodott meg kissé.
Hangover Music Vol VI. címet viselő korongjával emberünk bebizonyította, hogy a whiskey ízű akusztikus szerzemények világában épp oly otthonosan mozog, mint a varacskos, tapló témákkal átitatott southern rock birodalmában. Nos, az igazán kiemelkedő pillanatokat ezúttal az előbbiek szolgáltatják. Persze nem mintha a panterás Crazy Horse, a downos Overlord vagy a sejtelmes War Of Heaven ne ösztönözné a hallgatót válogatott mezőgazdasági munkálatokra, egy Doomsday Jesus-szal vagy egy Fire It Uppal egyik sem ér fel. Ehhez képest a zongorás Shallow Grave, a Time Waits For No One vagy a lecsupaszított January olyan színvonalú balladák, melyek megírásához Ozzy gyengébb napjain slágergyárosok egész seregét venné igénybe.
Az Order Of The Black önmagában ígéretes hallgatnivaló, a Black Label Society-életmű részeként azonban a szürkébb darabok közé tartozik.
Mert bár a traktorista külsejű előember technikai tudásához nem férhet kétség, közismerten nem a radikális újítások híve. Az Order Of The Black sem tanúskodik másról. Az albumot jól eltalált, kőbunkó riffek és virtuóz szólók uralják, melyekhez Wylde arcátlanul ozzy-s dallamai társulnak. A recept tehát mit sem változott a korábbi anyagokhoz képest, legfeljebb a lírai momentumok száma szaporodott meg kissé.
Hangover Music Vol VI. címet viselő korongjával emberünk bebizonyította, hogy a whiskey ízű akusztikus szerzemények világában épp oly otthonosan mozog, mint a varacskos, tapló témákkal átitatott southern rock birodalmában. Nos, az igazán kiemelkedő pillanatokat ezúttal az előbbiek szolgáltatják. Persze nem mintha a panterás Crazy Horse, a downos Overlord vagy a sejtelmes War Of Heaven ne ösztönözné a hallgatót válogatott mezőgazdasági munkálatokra, egy Doomsday Jesus-szal vagy egy Fire It Uppal egyik sem ér fel. Ehhez képest a zongorás Shallow Grave, a Time Waits For No One vagy a lecsupaszított January olyan színvonalú balladák, melyek megírásához Ozzy gyengébb napjain slágergyárosok egész seregét venné igénybe.
Az Order Of The Black önmagában ígéretes hallgatnivaló, a Black Label Society-életmű részeként azonban a szürkébb darabok közé tartozik.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek



