Fellépők

Kedvenc helyek

Jazz a cimbalom körül a MüPá-ban
|
Budapest, Művészetek Palotája, 2010. október 1. 19:30
Ha a zongora a klasszikus instrumentumok királynője, akkor a cimbalom talán a népi hangszereké. A MüPá-ban ezúttal a két uralkodó tart audienciát. A pompás udvari fogadás ceremóniamestere a jazz.
A zenei szaklexikonok szerint a versenymű, vagy más néven a concerto olyan darab, melyben egy vagy több szólóhangszer „versenyez” a zenekarral. A műfaj barokk találmány, akkoriban szinte mindenre írtak versenyműveket. Vivaldi, vagy épp Bach előszeretettel komponált hegedűre, oboára, fuvolára vagy épp csembalóra, és persze zongorára. A cimbalmot csak az utóbbi évtizedek kortárs szerzői kezdték komolyan venni, hogy aztán mára elfoglalhassa a neki járó helyet.
 
Két jazzista zongoraművész Vukán György és Oláh Kálmán úgy döntöttek, megajándékozzák a publikumot egy-egy cimbalomra írt versenyművel. Lukács Miklós, a hazai pálya egyik legkiemelkedőbb tehetségű cimbalmosának felkérésére komponált 5 Pictures for Cimbalom and Strings (Vukán), valamint Concertino for Cimbalom and Strings (Oláh) az Eclectic Strings társaságában kerül elővezetésre. A második etapban a Lukács Miklós Quintett és Szakcsi Lakatos Béla adnak közös műsort, melyben természetesen a jazz, és a kortárs komolyzene tartanak kézfogót.
 
Radics Gábor
2010.08.19
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 8., szerda

Aranka
Tagok: túl az 1 millión