Fellépők

Kedvenc helyek

EZ Basic az A38-on
|
Budapest, A38 Hajó, 2010. augusztus 31. 20:00
A nemrégiben Hello Heavy című, második nagylemezével jelentkező, Szegeden alakult EZ Basic angolul támogatja a posztpunkból induló, slágeres – fogalmazzunk úgy indie - popot, és az érkező ősz kapujában visszatér első komolyabb fellépésének helyszínére, a hajóra.
A Szarvas Árpád és Pesztalics Dénes alapította formáció születése után olyan együttesektől ihletve kísérelte meg összehozni az elektronika, a pop és a new wave világait és formai megoldásait, mint a Primal Scream, a Jesus & Mary Chain, vagy a Lush. 2007-ben jelent meg az első kislemez, majd ezt követte a bemutatkozó album, Hocus Focus címmel. A viszonylag rövid idő alatt, saját jogán a fesztiválok, és nagyobb koncerttermek vendégévé váló EZ Basic játékos és erős sodrású számai a napsütötte aszfalton vonulás, és a sokszor problémás külvilágot kizárni képes fejhallgatók nagy barátja, de koncertkörnyezetben is stabilan állja a szemből érkező energiákat, és sikeresen tereli azt a megfelelő irányba.
Igazi, közönséggel együttműködő, közvetlen és üdítő rokk, augusztus végi szintis-gitáros lebegés, tánccal és sok hasonló ízlésű fiatallal.
spéter
2010.08.09
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 12., vasárnap

Lívia, Lídia
Tagok: túl az 1 millión