A tévéképernyőkre is visszatér Az utolsó léghajlító c. Nickelodeon-animációs sorozat, melynek alapján M. Night Shyamalan, a Hatodik érzék és A falu direktora rendezett hazánkban július 29-én bemutatandó élőszereplős szuperprodukciót.
Három évvel ezelőtt M. Night Shyamalan a lányai unszolására nézte meg Az utolsó léghajlító (Avatar: The Last Airbender) című, 2005 és 2008 között futott animációs sorozat egyik epizódját, s azonnal elhatározta, hogy élőszereplős szuperprodukciót készít belőle.
Az utolsó léghajlítót egy hónapja vetítik Amerikában, s ezen idő alatt be is hozta 150 milliós költségvetését, miközben külföldön még nem is látható. A Nickelodeon, az animációs sorozat gyártója pedig időközben bejelentette, hogy a történet hősei visszatérnek a kisképernyőre is: újabb animációs széria indul.
Míg az első sorozat hőse Aang, a léghajlító volt (a moziverzióban is ő a központi figura), most egy női szuperhős, Korra indul a világ megmentésére. Szintén Az utolsó léghajlítóhoz kapcsolódó hír, hogy igen jó kritikákat kap a film alapján készített Wii-játék. A rajongók különösen azt értékelik, hogy a videojátékban nem a pozitív hős alakját ölthetik magukra, hanem Zuko herceg, az egyik főgonosz szerepében (a filmben Dev Patel, a Gettó milliomos sztárja játssza) próbálhatják meg leigázni a világot. Az utolsó léghajlítót (eredeti címén a The Last Airbendert) egyébként július 29-én, azaz most csütörtökön mutatják be a magyar mozik.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek