Elindul a Teret adunk program az U26-ban
|
Július 21-től indulnak az U26 djuice clubshopban a Teret adunk koncertek, melyeket minden szerdán tartanak majd az Eiffel téren.
A szervezők várják a jelentkezését azoknak a fiatal zenekaroknak, akiknek különben nem lenne hol bemutatkozniuk.
 
A Teret adunk program lényege, hogy a fiatalok kapják a helyszínt, a színpadot és a technikát, ők pedig hívhatják a haverokat, ismerősöket és koncertezhetnek.
 
Az első Teret adunk bulin fellép július 21-én este 9 órától egy country stílust játszó zenekar, ők Tom White és barátai, este 11-től pedig egy rockbanda mutatkozik be, a FrankO ZerO.  
 
„Mióta meghirdettük ezt a lehetőséget, már több mint 20 zenekar, DJ jelentkezett, és ők most sorban lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Bárki jöhet, mert azt mondjuk, hogy ha tudsz valamit, gyere, mutasd be! Számunkra fontos, hogy megismerjük a fiatalokat, hogy teret adjunk a bennük rejlő merész, odösösz személyiségnek. Már az MTV brand:new zenekarokkal is ezért kerestük az együttműködést. Az ősz folyamán nekik is folyamatosan szervezünk több egyetemi városban fellépést.” – mondja Biró Balázs, a djuice vezetője. 
 
A kifejezetten 26 év alattiakat megcélzó mobilmárka folyamatosan keresi a lehetőséget a fiatalok támogatására. A teretadunk@djuice.hu e-mail címen pedig továbbra is várják a jelentkezését azoknak a bandáknak, akik bemutatkozási lehetőséget keresnek.  
 
2010.07.16
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:
2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Budapest, Uránia, 2011. szeptember 7. - 2012. június 6
A 2011/12-es tanévben is a legjobb művekkel vár a Faludi Filmklub.
 
Budapest, Örkény István Színház, május 26. 19:00
Pierre Notte darabja nem más, mint egy temetői road movie és fekete humorú kabaré egyben.
 
Budapest, A38 Hajó, május 25 - 26.
Filmvetítés és koncert. A halál móresre tanítása. Az élet győzelme.
 
Győr, Petőfi Sándor Művelődési Ház, május 14. - június 2.
A Petőfi Művelődési Ház májusi programjai között kalandozva érdekes kiállításra bukkanhatunk.

Viszlát, első szerelem!

francia-német romantikus filmdráma, 110 perc, 2011

Tegnap éjjel

angol-francia romantikus filmdráma, 93 perc, 2010

Men in Black - Sötét zsaruk 3. 3D

amerikai vígjáték, 105 perc, 2012

Kezeket fel, srácok!

francia filmdráma, 90 perc, 2010
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.