Emmy-jelölések 2010
|
Július 8-án kihirdették az augusztus 29-én tartandó 62. Emmy-gála jelöltjeit. A legtöbb jelölést - huszonnégyet - az HBO The Pacific - A hős alakulat című sorozata gyűjtötte be, mely többek közt a legjobb miniszériák közt versenyez.
Tavaly a lehetséges jelöltek számát növelték, idén más újdonságra számíthatunk, ezúttal ugyanis az amerikai futball-közvetítések miatt korábban rendezik meg az Emmy-díjátadót, mint megszokhattuk, a szokásos szeptemberi végi időpont helyett majd' egy hónappal előrehozták az ünnepséget. Így már augusztus 29-én kiderül, kik kapják 2010-ben a legjobbaknak járó amerikai tévés elismerést.
 
A jelöltek közt sok a nálunk is vetített sorozat, közülük többel már nem először találkozunk az Emmy kapcsán: A stúdió, The Office, Két pasi meg egy kicsit, Mad Men - ReklámőrültekTara alteregói... Ezek közül tavaly A stúdió vitte el a legjobb vígjátéknak járó elismerést, és erre idén is megvan az esélye, akárcsak a drámai sorozatok kategória előző évi nyertesének, a Mad Men – Reklámőrülteknek. A legjobb vígjátékszínésznők listájában is szerepel a tavalyi győztes, Tony Collette, valamint a tavalyelőtt Emmy-vel díjazott színésznő, Tina Fey is, de Glenn Close is megismételheti 2009-es diadalát a drámai színésznők kategóriájában. Ezt talán már csak Alec Baldwin überelhetné, aki az elmúlt két évben kétszer hozta el a legjobb vígjátékszínésznek járó Emmy-díjat. 
 
Azért újdonságokat is látunk a jelöltek közt, ilyen az HBO Comedy-n vetített, valamint az RTL Klubon hamarosan induló Modern család, vagy a Hallmarkon és a TV2-n is látható A férjem védelmében, de szerepel a listán az HBO-s True Blood, vagy a Tiszta szívvel foci is, amit most épp a TV6 vetít. Persze itt vannak az olyan „régi klasszikusok” is, mint a Doktor House és a Lost, melyekből Hugh Laurie és Matthew Fox egymással versenyez a legjobb drámai színésznek járó címért. A nőknél ugyanezért a díjért Mariska Hargitay (Különleges ügyosztály) küzdhet meg ellenfeleivel, többek közt például A férjem védelmében főszereplőnőjével Julianna Margulies-szel. 
 
VÍGJÁTÉK
 
Sorozat: 
 
Modern család, A stúdió, Glee, The Office, Félig üres, Jackie nővér
 
Főszereplők: 
 
Női: 
 
Edie Falco (Jackie nővér), 
Julia Louis-Dreyfus (The New Adventures of Old Christine), Tina Fey (A stúdió), 
Lea Michele (Glee), 
Amy Poehler (Parks & Recreation), Toni Collette (Tara alteregói) 
 
Férfi: 
 
Jim Parsons (Agymenők), Alec Baldwin (A stúdió), 
Steve Carell (The Office), 
Tony Shalhoub (Monk, a flúgos nyomozó), Larry David (Félig üres), Matthew Morrison (Glee) 
 
Mellékszereplők: 
 
Női: 
 
Jane Lynch (Glee), 
Kristen Wiig (Saturday Night Live), 
Jane Krakowski (A stúdió), 
Holland Taylor (Két pasi meg egy kicsi), 
Julie Bowen (Modern család), Sofia Vergara (Modern család) 
 
Férfi: 
 
Ty Burrell (Modern család), Neil Patrick Harris (Így jártam anyátokkal), Jesse Tyler Ferguson (Modern család), Chris Colfert (Glee), Eric Stonestreet (Modern család), 
Jon Cryer (Két pasi meg egy kicsi) 
 
DRÁMA
 
Sorozat: 
 
Reklámőrültek, 
Dexter, Lost, 
Breaking Bad, 
 A férjem védelmében, True Blood 
 
Főszereplők: 
 
Női: 
 
Julianna Margulies (A férjem védelmében), Glenn Close (A hatalom hálójában), Kyra Sedgwick (A főnök), Mariska Hargitay (Különleges ügyosztály), 
January Jones (Reklámőrültek), 
Connie Britton (Tiszta szívvel foci) 
 
Férfi: 
 
Michael C. Hall (Dexter), 
Bryan Cranston (Breaking Bad), 
Kyle Chandler (Tiszta szívvel foci), Hugh Laurie (Doktor House), 
Jon Hamm (Reklámőrültek), Matthew Fox (Lost) 
 
Mellékszereplők: 
 
Női:  
 
Elisabeth Moss (Reklámőrültek), 
Rose Byrne (A halatolm hálójában), Sharon Gless (Minden lében négy kanál), 
Christina Hendricks (Reklámőrültek), 
Christine Baranski (A férjem védelmében)
, Archie Panjabi (A férjem védelmében) 
 
Férfi: 
 
Terry O'Quinn (Lost), 
Michael Emerson (Lost), 
Aaron Paul (Breaking Bad), 
Andre Braugher (Men of a Certain Age), John Slattery (Reklámőrültek), Martin Short (A hatalom hálójában) 
 
 
A további jelölések itt olvashatók.
 
 
2010.07.09
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
18:15
Az ifjú farkasember
amerikai vígjáték, 1985
18:15
Rango
amerikai animációs film, 2011
18:15
Szingli mami bevetésben
amerikai filmdráma, 2003
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:45
Egy lányról
angol filmdráma, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.