Weezer: Undone - The Sweater Song
 

 
A Weezer zenekart igazán nem lehet azzal vádolni, hogy túlzottan komolyan venné magát, ahogy az üdítő agymenéseiről híres amerikai klip-gurut, Spike Jonze-t sem. Első közös munkájuk gyümölcse értelemszerűen egy rendkívül szórakoztató darab, melynek elkészítése csak látszólag volt egyszerű móka. A forgatást huszonötször kellett megismételni, a felhasznált felvétel valahol a 15. és a 20. próbálkozás között van, és a kutyákkal való közös munka sem volt egy gyalog-galopp.
 
Bob Dylan: Subterranean Homesick Blues
 

 
Minden idők egyik első promó klipje, a korai avantgárd videók talán legnagyobb hatású darabja 1965-ben készült. Az ötlet Dylantől származik, de a feliratok megírásában többek között Allen Ginsberg és Donovan is besegített az ifjú mesternek. A koncepció pofonegyszerű: kamera rögzítve, film forog, Dylan pedig a zene ritmusára gyorsan cserélgeti a papírlapokat, melyeken a dal szövegének kiemelt szavai olvashatók. A Subterranean Homesick Blues klipjét számtalan zenekar idézte meg a Belle And Sebastiantól kezdve a Flaming Lips-en át a Bloodhound Gangig, az Igazából szerelem című film egyik szereplője pedig szintén ezt a módszert választja, amikor némán vall szerelmet a vágy elérhetetlen tárgyának.
 
Duffy: Warwick Avenue
 

 
A hosszú beállítás egyrészt formai bravúr, de sok esetben kiváló módszer akkor, ha erősebb érzelmi hatást akarunk elérni a nézőben, hiszen a kép nincs megszakítva, így a befogadó mélyebben átéli a látottakat. Duffy Warwick Avenue című siratójának klipjében is erre játszik az alkotó, már az első perc környékén legördül az első könnycsepp Amy Winehouse light kiadásának szomorú szeméből, és ezt jó pár újabb követi. A mutatvány sikerét az bizonyítja, hogy szinte fel sem tűnik, hogy a rendező csalt egy picit, néhány sunyi vágás ugyanis felfedezhető a klip második felében.
 
Massive Attack: Protection
 

 
Minden idők egyik leglenyűgözőbb egysnittes videóját nem más követte el, mint a klipművészet koronázatlan királya, Michel Gondry. A Massive Attack lebegő számához hasonlóan földtől elrugaszkodott képi illusztráció dukál, ezért a direktor lassú, könnyed kameramozgással mutatja be nekünk az emeletes ház lakóinak életét. A folyamatosan mozgó felvevőgép miatt a nézőnek olyan érzése van, mintha ő maga lenne a súlytalan szemlélő, aki a Hátsó ablak című Hitchcock film hősével ellentétben nincs egy helyhez kötve, sőt mozgásának csak a képzelet szab határt. Pontosabban Gondry képzelete. Annak ellenére, hogy a kivitelezés a speciális díszletben igazán embert, vagyis rendezőt próbáló feladat volt, mégis lenyűgözően könnyed mestermű született.
 
Smashing Pumpkins: Ava Adore
 

 
A szebb napokat is látott Billy Corgan kultikus zenekarának slágeréhez a brit Dom And Nic művésznéven nyomuló rendezőpáros készített feledhetetlen videót. Munkájuk érdekessége a lassított és gyorsított felvételek alkalmazása, miközben a kamera többé-kevésbé egyenletes tempóban halad a sínen. Az énekes gótikus jelmezben, afféle kilencvenes évekbeli Nosferatuként énekel nekünk és kísér minket szobáról szobára. A belső terek kialakítása szintén remek munka, még Peter Greenaway látványtervezőjének is dicséretére válnának ezek a stilizált belső terek.
 
Vampire Weekend: A-Punk
 

 
Végy egy üres raktárt, két gitárt, két üstdobot és egy zenekart. Hagyd a srácokat, hogy szabadon hülyüljenek és úgy tegyenek, mintha a dalt játszanák, végül gyorsítsd fel a képeket, majd bolondítsd meg az egészet egy kis téli jelenettel és egy szürreális képsorral. A Galaxis útikalauz stopposoknak című filmet is jegyző Garth Jennings egyszerű és nagyszerű ötlete nem hivatott másra, mint hogy a 2000-es évek egyik legeredetibb slágerét adja el. Megvettük.
 
AIR: So Light Is Her Footfall
 

 
A francia electro duó idei lemezének egyik harmatgyenge számához készült klip úgy kezdődik, mint egy klasszikus film noir. Egy elegáns nőt követünk, aki betér egy házba, de sajnos csalódnunk kell, mert hulla helyett két jólfésült DJ-t talál a nappalijában. Ezen túlzottan nem lepődik meg, és folytatja vándorlását a lakásban, a kamera viszont a második perc környékén megtáltosodik, és furcsa mozgásba kezd. Később tükrök is előkerülnek, valamint egy fekete puma. Aki akarja, próbálja meg összerakni a sztorit, aki pedig nem látja értelmét, az adja át magát a szép fekete-fehér képek élvezetének.
 
Coldplay: Yellow
 

 
Ebben a klipben nincs lenyűgöző alapötlet, formai bravúr, technikai finomság, mindössze az ázott Chris Martinnal kell beérnünk. Aki azt hinné, hogy pofonegyszerű összerántani egy ilyen munkát, az téved, mert a lassítás miatt a trubadúrnak kétszeres tempóban kellett énekelnie a dalt, hogy az lelassítva pont passzoljon a zenéhez, a kamera pedig 50 kép per másodperc sebességgel forgott, amit az utómunkák során a felére redukáltak. Eredetileg úgy volt, hogy az angliai Studland Bay-ben forgatott videón az egész zenekar feltűnik, de ezen a napon volt Will Champion anyjának temetése, így közös döntés alapján csak Gwyneth Paltrow férje szerepel a kész klipben.
 
Serj Tankian: Sky Is Over
 

 
Valószínűleg a harcos örmény Frank Zappa-hasonmás, Serj Tankian is tudta, hogy a 2007-es Elect The Dead lemezének számai önmagukban nem olyan ütősek, hogy berobbantanák az albumot a köztudatba, ezért hősünk különféle módjait választotta a reklámozásnak. Ezek közül az egyik az volt, hogy minden egyes nótához készítetett egy klipet, melyek közül a Sky Is Over videója mindenképp a jobban sikerült alkotások táborát szaporítja. A kisfilmben az énekes egy utcán elhelyezett nagy, szárnyas zongorán játszik (hiszen mi sem természetesebb, mint egy utcán heverő fehér versenyzongora), majd impresszionista festőket megszégyenítő vehemenciával fest csíkokat az égre. Csak a klip végén olvashatjuk el Serj jóslatát az emberiség sorsáról, de ezt nem áruljuk el: tessék megnézni a rövid kis szösszenetet!

R.E.M.: Imitation Of Life
 

 
Az R.E.M. közkedvelt klipjében több dolog történik, mint 1500 epizódnyi Barátok Köztben. Egy igazi amerikai össznépi kerti partit láthatunk, ahol vidám gyerekek ugrálnak a vízbe, zakós emberek gyulladnak meg a grillező mellett, Michael Stipe pedig afféle "akasztott ember"-táncot lejt. Garth Jennings rendező mindig kiemel egy-egy figurát a tömegből, sokszor nem is oda fókuszál, ahol a legérdekesebb dolgok történnek, végül mégis olyan érzése van a nézőnek, mintha mindenkit tökéletesen ismerne ebben a matinéban. Ráadásul a képek tökéletes összhangban vannak a szám címével is.
 
Nem teljes a lista? Tedd hozzá a magadét - kommentelj!