Aki lemaradt a június 23. és 28. között lezajlott 6. Dialektus díjazott filmjeiről, július 3-án még bepótolhatja mulasztását. Még egyszer látható lesz a Gulyáságyú, a Hatszáz év után az első és jönnek a gaucsók és a pigmeusok is.
Idén immár hatodik alkalommal, a megszokottnál valamivel későbbi időpontban, június 23. és 28. között jelentkezett a Dialektus Európai Dokumentum- és Antropológiai Filmfesztivál, melynek zárógáláján természetesen átadták az Aranyszarvas- és egyéb díjakat. Aki azonban véletlenül lemaradt volna a díjazott filmekről, szombaton még megnézheti őket a budapesti Vörösmarty moziban. A díjnyertes alkotásokat ezúttal angol felirattal, szinkrontolmácsolás nélkül láthatjuk.
Műsorra tűzik például az Emberi történetek (európai dokumentumfilmek) szekció fődíjasát, Kerekes Péter Gulyáságyúját, a Diákzsűri kedvenc idei magyar dokuját, a Hatszáz év után az elsőt és a közönségdíjas Afgán nők a kormánynált, de látható lesz a Sűrű leírás (európai antropológiai filmek) blokk legjobbika, a Bagyéli pigmeusok a világ peremén és a Diákmunkák egyik bajnoka, a Szuperhősök is. A vetítések a Vörösmarty mozi kistermében zajlanak majd, délelőtt 10-től egészen este 10-ig.
Részletes program:
10.00: Gulyáságyú (r.: Kerekes Péter, Szlovákia, 88 perc)
11.30: Hatszáz év után az első (r.: Osgyáni Gábor, Magyarország, 51 perc)
12.30: Műanyag és üveg (r.: Tessa Joosse, Hollandia, 9 perc) és Szuperhősök (r.: Janek Romero, Németország, 65 perc)
14.00: Hudecek és Rein urak gyűjteménye (r.: Richard Komárek, Csehország, 50 perc)
15.00: Gaucsók: Aki nem száll fel, nem eshet le (r.: Jana Richter, Németország, 85 perc)
16.30: Afgán nők a kormánynál (r.: Sahraa Karimi, Szlovákia, 56 perc)
17.30: Az Everest alatt: Újjászülető Nepál (r.: Tulsi Bhandari, Németország, 93 perc)
19.15: Bagyéli pigmeusok a világ peremén (r. Francois-Philippe Gallois, Franciaország, 87 perc)
21.00: Detroitban termett: Leányanyákból lett városi farmerek (r.: Mascha és Manfred Poppenk, Hollandia, 60 perc)
(dialektusfesztival.hu)

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek