Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Pécsi Szabadtéri Játékok
|
Pécs, 2010. június 12. - augusztus 12.
A Pécsi Szabadtéri Játékok idén Európa Kulturális Fővárosához méltó programmal járul hozzá az esztendő sikeréhez. Az elmúlt évadokhoz hasonlóan idén is különleges szépségű és hangulatú helyszínek adnak otthont a sokféle műfajt képviselő előadásoknak.
Az iszonyat balladája című előadás az ötvenéves Pécsi Balett ünnepi kamara-bemutatója. A jubileumi előadás során betekinthetünk a társulat múltjába és jelenébe. Az annak idején nagy sikert aratott Eldorádó című film történetét írta színpadra Bereményi Géza Az arany ára című darabjával, mely a szerző rendezésében a Káptalan utcai Szabadtéri Színpadon látható. Az Anna Udvarban az Eszéki Gyermekszínház és a Pécsi Horvát Színház művészeinek előadásában Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című örökzöldjét Szikora János állítja színpadra.
 
Fellép a szarajevói rock ikon, Zeijko Bebek és zenekara. A Káptalan Utcai Szabadtéri Színpadon C. Magnier Oscar című közkedvelt komédiáját Balikó Tamás rendezi. A Honvéd Táncszínház Élő Martin Archívum című nagyszabású produkciója mellett fellép a budapesti Fáklya Horvát Művészegyüttes és a Mecsek Táncegyüttes is. A Roma Napok keretében zenél a világhírű Száztagú Cigányzenekar és a Khamoro Együttes, a szezon másik kuriózuma pedig a Nemzetközi Klezmer Fesztivál lesz. Idén a horvátok hagyományait, dallamait, ízeit nemzetiségi művészek tolmácsolják, hogy megismerkedhessünk déli szomszédunk kultúrájával. 
 
A Pécsi Szabadtéri Játékok programjai június 12. és augusztus 12. között látogathatók. 
 
Részletek: www.pecsiszabadteri.hu 
 
Az előadások kritikája a www.revizoronline.com oldalon olvasható. 
 
2010.06.21
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:
2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Bakony–Balaton Geopark Hete Veszprém, 2012. május 21 - 27.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.