Magabiztosan őrzi vezető pozícióját az RTL Klub. Heti főműsoridős átlag közönségaránya 31.3%, míg a TV2-é csupán 20.7%. A középmezőnyben a közszolgálati M1 5.6% share-rel bronzérmes. Negyedik a Film+ lett, 4.7 %-kal, majd a Viasat3 (4.2%) és a Cool következik (3.4%)
A teljes lakosság körében a tizenhatodik helyig csak és kizárólag RTL Klubos műsorok foglalnak helyet, első helyen a szerdai Barátok közt epizód ért célba, rögtön a második helyre jött be a csütörtöki Esti Showder Fábry Sándorral, kiemelkedő közönségarányt ért el Mónika-paródiájával, 44,1 százalékot, mely a héten a legmagasabb arány volt. Utána Barátok közt részek, Fókusz adások, RTL-Hírek követik egymást, kilencedik helyen a hét legnézettebb sorozata, a Mentalista áll, tizenötödikként pedig az RTL-es vasárnapi film, A nemzet aranya ért célba. Tizenhetedik lett a legnézettebb TV2-es műsor, a hétfői Tények, ezután Jóban rosszban részek és egy bűnügyi sorozat epizódja, az NCIS hétfőn sugárzott része képviseli a TV2-t a listán.
A kereskedelmi célcsoportban, azaz a 18 és 49 év közöttiek körében az első tizenegy helyen szerepel RTL-es műsor, az első helyre itt is a szerdai Barátok közt rész esett be, második helyen is a szappanopera epizódja szerepel, harmadik helyen a Mentalista tudott végezni. Negyedik lett A nemzet aranya, ötödik pedig Fábry műsora. Ezek után ismét Barátok közt epizódok, Fókusz adások következnek, a TV2 ebben a korcsoportban az NCIS-szel, mint legnézettebb műsorral került először a listára, a tizenkettedik helyre. Hol van már Doktor House?! A huszonharmadik helyen van, ez a TV2 második legnézettebb műsora. A Jóban rosszban a fiatalok körében kevésbé népszerű, de a huszonnyolcadik helyre még a TV2 vasárnapi filmje is befért, mely címe alapján – Fúrófej Taylor - ezt a helyet sem érdemelte volna meg.
Hamarosan beköszönt a nyári uborkaszezon, ennek már vannak jelei; az RTL Klub már csupán Vacsoracsata-ismétléseket nyom a hírműsora után, de még ezzel is lenyomja a TV2-n futó Áll az alkut. A Heti Hetes is nyári szünetre vonult, így az Esti Frizbi Hajdú Péterrel nagyobb eséllyel indult a nézők kegyeiért, és fel is került az ötvenes listára, igaz, csak a negyvenharmadik helyre.
Az uborkaszezon egyébként a TV2-nek szokott kedvezni, meglátjuk, mit produkál a nyáron a csatorna, mert most még erősen vezet az RTL Klub, még ismétlésekkel is.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek