Spartacus: Vér és homok – Júniustól HBO-n!
|
Elárulták, rabszolgaságba taszították, majd gladiátorként született újjá. A Római Köztársaság leghírhedtebb lázadójának történetét kelti életre a Spartacus: Vér és homok című látványos sorozat, mely június 1-jétől látható az HBO-n.
A szülőföldjétől és szeretett asszonyától elszakított Spartacust az aréna kegyetlen világába száműzik, ahol a vér és a halál a fő szórakozás. De nem minden harcot vívnak meg a homokban… Az árulás, a korrupció és a testi örömök csábítása folyamatos kihívást jelentenek a harcos gladiátor számára. A túléléshez túl kell nőnie emberi mivoltán. Túl gladiátori mivoltán. Legendává kell válnia. A túlélésért folytatott küzdelem június 1-jén veszi kezdetét az HBO műsorán.
 
A Starz Entertainment akciódús, látványos, újszerű effektusokat és brutális csatajeleneteket elegyítő, 13 részes, saját gyártású sorozata Spartacus, a trák harcos történetét meséli el, akit a rómaiak foglyul ejtettek, rabszolgasorba kényszerítettek, és végül Batiatus és felesége, Lucretia gladiátorképzőjében kötött ki. Az arénában napról napra az életéért kell harcolnia halálos ellenségeivel a brutális kiképző, Doctore korbácsütései közepette. Spartacus azonban lázadó ösztöne, felesége, Sura (Erin Cummings) iránt érzett lángoló szerelme és kiváló harcos képességei segítségével látszólag reménytelen csaták egész sorát nyeri meg. 
 
A Spartacus: Vér és homok az HBO saját gyártásában készült Róma című sorozat történetvezetésével mutat némi hasonlóságot, és a Russell Crowe-féle Gladiátor és a sorozat közé szintén vonható párhuzam. És mindez a 300 speciális feldolgozásmódjával, azaz grafikus, képregényszerű látványvilággal párosul. 
 

A sorozat főbb szerepeiben az ausztrál Andy Whitfield (McLeod lányai), Spartacus megformálója, Lucy Lawless (Xena: A harcos hercegnő) mint Lucretia, John Hannah (A múmia, Négy esküvő és egy temetés) mint Batiatus és Peter Mensah (300, A hihetetlen Hulk) mint Doctore látható. 
 
 
 
Spartacus (Andy Whitfield) 
 
(Forrás: HBO)
(Forrás: HBO)
Trák katona, aki önként jelentkezik a római segéderőkhöz, hogy Trákia és Róma közös ellensége ellen harcoljon. Majd ellenszegült a római parancsnoknak, Claudius Glaber legátusnak, így büntetésként halálra ítélik a gladiátori arénában. Bár nincs sok esélye, mégis megöl négy gladiátort, és életben marad. Ítéletét rabszolgaságra változtatják, és Batiatus veszi meg, aki gladiátort akar faragni belőle a gladiátorképzőjében. Spartacus lázadó vérmérsékletét csak az az ígéret csitítja, hogy egy napon újra láthatja feleségét, Surát. 
 
Batiatus (John Hannah) 
 
(Forrás: HBO)
(Forrás: HBO)
Capuai polgár és egy gladiátorképző tulajdonosa, aki jelenleg nehéz anyagi helyzetben van. Kockázatott, amikor megvette Spartacust, és azt reméli, hogy a nyers tehetségből kiváló gladiátort farag majd. Feleségében, Lucretiában érzelmi és fizikai értelemben is megtalálta a méltó társát, és igencsak szenvedélyes a házasságuk. Mindketten áhítják a társadalmi ranglétrán való feljebbjutást. Batiatus feleségétől nagyon keveset tud vagy akar megtagadni. 
 
 
Lucretia (Lucy Lawless) 
 
(Forrás: HBO)
(Forrás: HBO)
Batiatushoz hasonlóan ravasz, mindent lát és gyermekkesztyűbe bújtatott vasmarokkal tartja kezében a hatalmat. Lucretia szexuálisan telhetetlen, Crixus gladiátort teszi meg szeretőjének, azonban valójában gyermeket szeretne, ám ez eddig nem sikerült neki. Azt hiszi, hogy Spartacus fékezhetetlen szörnyeteg és túl sokba kerül, és attól fél, hogy szerencsétlenséget fog hozni az iskolára. 
 
 
Doctore (Peter Mensah) 
 
(Forrás: HBO)
(Forrás: HBO)
Régen ünnepelt gladiátor volt; ő az egyetlen, aki túlélt egy küzdelmet a legendás, Halál Árnyéka néven elhíresült gladiátorral. Most másokat tanít harcolni. Batiatus legtöbbre becsült, legbizalmasabb rabszolgájaként korbácsütésekkel tartatja be a gladiátorképző brutális szabályait. Kemény és büszke ember, akinél nincs felesleges érzelem. Doctore tart Spartacus kiszámíthatatlan, független énjétől. Célja, hogy jól képzett és fegyelmezett gladiátort képezzen belőle. 
 
 
A sorozat első epizódját június 1-jén, kedden, 22 órától láthatják a HBO nézői. 
 
 
2010.05.20
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
18:15
Az ifjú farkasember
amerikai vígjáték, 1985
18:15
Rango
amerikai animációs film, 2011
18:15
Szingli mami bevetésben
amerikai filmdráma, 2003
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:45
Egy lányról
angol filmdráma, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.