Újabb érdekes Beatles-ereklyét árvereznek el júniusban: John Lennon hírhedt mondatai - miszerint a Beatles már népszerűbb, mint Jézus - is hallhatóak egy 1966-os sajtótájékoztató hangfelvételén.
A Beatles 1966. augusztus 17-én Torontóban tartott sajtótájékoztatót, amelyen John Lennon nagy vihart kavaró kijelentéseket tett, többek között azt állította, zenekara népszerűbb az egész világon, mint Jézus. A katolikus egyház mélyen elítélte a kijelentést, és csak nemrégiben bocsátott meg a liverpooli együttesnek.
A sajtótájékoztatót egy Beatles-rajongó újságíró rögzítette, a most kalapács alá kerülő felvételen kívül más hanganyag nem örökíti meg a hírhedt mondatokat. A média közvetítésével Lennon Jézussal kapcsolatos mondatai bejárták a világot, de eddig mindenki csupán elmondások alapján értesült a Torontóban történtekről, a zenész beszéde sehol sem volt hallható.
A felvétel tulajdonosa még 1966-ban el akarta adni a szalagot, de senki sem gondolta, hogy ez később még értékes lehet, így nem talált rá vevőt, a hanganyag 40 éven keresztül egy fiókban hevert. Most árverésen bocsátják áruba a felvételt Los Angelesben, az aukciós ház szerint 25 ezer dollár körüli áron vásárolhatja meg új tulajdonosa.
(BBC)

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek