Igaz, néhány éve saját kiadót alapított, úgyhogy semmilyen követelménynek nem kell megfelelnie, ráadásul akadnak olyanok is, akik megveszik a lemezeit. Akkor meg miért ne?
 
Mi viszont nem szeretjük az olyan előadókat, akik évente új nagylemezzel rukkolnak elő, ha pedig ez egy downtempo producer, akkor nem is igazán tudjuk komolyan venni. Mindennek tetejébe ezúttal nem is stúdióalbummal, hanem remixválogatással jelentkezett, így aztán végképp értetlenül tártuk szét a kezünket azt gondolva: erre most vajon mi szükség volt? Na majd mindjárt kiderül.
 
A tracklistából nem leszünk okosabbak, hiszen az előadók többsége teljesen ismeretlen számunkra, így aztán azt sem tudjuk megmondani, hogy Lemongrass újraértelmezései javítottak vagy rontottak az eredeti felvételeken.
 
A Taste Of Fear feldolgozása egy lírai pop szám, egyetlen jó pillanata, amikor az énekesnő kiad egy olyan hangot, amiről valamiért a Broadcast Ha Ha Soundjának kísértetpop-világa jut eszünkbe. A The Last Days Of Disco egy nyálas deep house szerzemény, míg Michiko Stuck On You-ja egy orkesztrális elemekkel átszőtt, giccses jazzy house, melyet a dallamvilága ment meg. A Tokyo Counterpoint To The Sky-ját még Phil Mison DJ-szettjeiben is el tudtuk volna képzelni tíz évvel ezelőtt, míg Karen Gibson Roc So I Say-e teljesen olyan, mintha Nick Holder No More Dating DJ's-ét hallgatnánk 2010-ben, bénább kiadásban.
 
A számok többsége sajnos langyos és semmitmondó, ráadásul a nagyrészük olyan előadók munkája, akiről életünkben nem hallottunk, és nem is akarunk soha többet. Wava? Kondencuotas Pienas? Antennasia? Na ne vicceljünk! Szerencse, hogy a válogatás nem csak downtempo darabokból áll, mert úgy alighanem teljesen elveszne a szerző és a hallgató között. Így legalább nem fullad totális unalomba, csupán értelmetlenné válik...