Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Rendészet, nyelvészet
|
est.hu:
7/10
|
olvasói:
7/10 (1)
A fiatal rendőr, Cristi aprólékos munkával dolgozik egy ügyön. Megfigyel, követ, feljegyzéseket készít, bűnjeleket gyűjt, kinyomozza az összefüggéseket. A szóban forgó elvetemült bűnbanda, melynek tagjai után kutat,...
...egy három középiskolásból álló társaság, akik hasist szívnak a szünetekben. A pitiáner eset súlytalanságával főhősünk is tisztában van, ezért próbálja meggyőzni főnökét arról, hogy hagyják az ügyet, ne tegyék tönkre a fiatalok életét (hiszen a szigorú román törvények hamarosan úgyis megváltoznak), koncentráljanak inkább a kábítószer szállítójára. A felettesével való vita során szóba kerül törvény, lelkiismeret, erkölcs jelentése – ám mindez nem súgja meg Cristinek, hogyan cselekedjen.
 
Corneliu Porumboiu 2006-ban a Forradalmárokkal mutatkozott be. Új művében eltávolodik ugyan a kis történelmi abszurdtól, de a Rendészet, nyelvészet annyiban folytatása a korábbi műnek, hogy a hősök itt is szavakon vitatkoznak (melyek így végül értelmüket vesztik) és hogy szintén nagyban épít a valós időben mutatott jelenetek erejére. Az alkotók a fiatal rendőr szinte minden mozdulatát bemutatják, ugyanazzal az aprólékossággal, amivel ő maga is dolgozik. A filmben látható repetitív képsorok monotonitása ugyanakkor mind a nemrégiben bemutatott A legboldogabb lány a világon, mind a korábbi Lazarescu úr halála című műveket megidézi – csak itt mintha kevésbé lenne világos, mi is ezzel az alkotó szándéka. Ettől függetlenül a Rendészet, nyelvészet újabb remek darab a mai román újhullám tárházából. 
fürkész
2010.05.07
|
Politist, Adjectiv
román filmdráma, 115 perc, 2009
Egy fiatal kisvárosi rendőrnek füvező gyerekeket kellene lecsuknia, de nem látja sok értelmét. Abszurdba hajló kisrealista dráma nagyszerű tanulsággal.
Forgalmazza: Másképp Alapítvány
Bemutató: 2010. május 13.
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.