A száguldó cirkusz a héten Európába érkezik. Ez kinek-kinek mást jelent. Nekünk azt, hogy lassan láthatárra kerül a Magyar Nagydíj. A mezőnynek az első nagy átépítési, átállítási, átértékelési hullámot.
A blog.szaguldocirkusz.hu szerkesztőjének, Simon Istvánnak pedig azt, hogy nemsokára újra beleszagolhat a boxutcák benzintől illatos világába.
− Mit vársz a barcelonai futamtól?
− Azt, hogy a Mercedes mutasson végre valami komolyat. Nyert már idén a Ferrari, a Red Bull, a McLaren duplázott, a nagyok közül csak a Mercedes adós a futamelsőséggel. Szinte új autóval látnak neki a barcelonai versenyhétnek. Nem volt jó a járgányuk súlyelosztása, ezt a tengelytáv megnyújtásával szeretnék orvosolni, ami sikerülhet is, hiszen a Ross Brown vezényelte csapat tele van tapasztalt szakemberekkel. Schumi szezonja most kezdődhet, ellentétben Nico Rosbergével, aki a hibás konstrukcióval is tartotta a lépést a Red Bullokkal, Ferrrarikkal, McLarenekkel.
− És ettől a triótól mire számítasz a Katalán Nagydíjon?
− A Red Bull szerzett idén négy pole pozíciót, Malajziában egy-kettőben jöttek be, a többi futamon csak beszállítói hibák miatt csúsztak hátrébb, illetve Kínában esős „elállításokkal” mentek. Esélyesek, bár igazán a Ferrari szólhat nagyot. Ők eddig taktikai hibákat vétettek, amiről az állítólag nem elég határozott Stefano Domenicali tehet. Alonso Barcelonában erős lesz, neki csak az a gondja, hogy kímélős motorral megy, amivel már két futamot teljesített, így megnyílhat az esély Massa előtt.
− Mi van a McLarennel? Mégiscsak a címvédő Jenson Button vezeti a tabellát…
− A McLaren kihozta az autóiból, amit lehetett, főleg Button, aki a várakozással ellentétben jobb, mint az autógyilkos előző bajnok, Lewis Hamilton. Én azért titokban vártam Buttontól a jó eredményeket, mert remek versenyző, csak tavalyig nem volt jó autója.
− Ki szólhat még bele a barcelonai futamba?
− Remélem, az eső nem. Amúgy pedig a Renault. Hogyha az eddig gyengélkedő Schumachert kivesszük a pakliból, a papírforma alapján a nyolcadik hely környéke lenne az övék, ehelyett Kubicának volt 2., 4., 5., Kínában pedig Vitalij Petrov is behozta a sárga autót hetedikként.
− Mitől ilyen jó a Renault?
− Az egyik fő ok, hogy idén új szimulációs rendszerük van. Az autót beállítják a szélcsatornába, és bármilyen pályát, illetve versenykörülményt le tudnak modellezni, hogy az autó viselkedését kilessék.
− Sanghajban a boxutcában is versenyeztek némelyek, ebből rossz szokás lesz?
− Remélem nem, bár Vettel és Hamilton akár vérszemet is kaphatott, hiszen az emberekkel és gyúlékony anyagokkal telezsúfolt boxutcában meccseltek Kínában, mégis csak ejnye-bejnyét kaptak a méltó büntetés helyett. Előzni a pályán kell.
− Ki okozhat meglepetést?
− Szerintem senki, de egyvalakinek a szereplése érdekes lesz. Michael Schumacher instrukciói alapján építették át a Mercedeseket, az új autó lehet, hogy új korszakot szül. Bár Nico Rosberg nagyon jó, a csapaton belüli erőviszonyok eltolódhatnak Schumi felé, majd kiderül.
− Mi a helyzet a gyengélkedőkkel?
− A Lotus és a Virgin is „új” autóval érkezik. A Virgin híres virtuális tervezésű autójában például elszabták a tankot, a korábbi futamokon sokat szenvedtek.
− Várod már a barcelonai hétvégét?
− Naná! Mindig nagy fíling van Barcelonában, az európai szezonnyitón. 100−120 ezren lesznek kint, Alonso miatt tartalék tribünöket is fel fognak állítani. A pálya 25 km-re van, de jó a közlekedés, a belvárosból közvetlen vonatjárat megy. Nem olyan, mint nálunk, ahol a HÉV Hungaroring-megállójától még 3 km-t kell túrázni. Az árak nem vészesek, ez annak is köszönhető, hogy ott szinte kéthetente rendeznek versenyt, a vendéglátósok nem egy hétvégére koncentrálnak. Bár én inkább a csapatoknál kajálok.
− Hol a legjobb a koszt?
− Idén ettem már a Lotusnál, nagyon kedvesek, a Saubernál is jól tartottak. A Mercedes persze németesen kimért, de a kávéjuk nagyon jó. A Bridgestone-nál van egy olasz szakács, aki remekül főz. A Force Indiánál stílszerűen az egyik napon mindig indiai fogásokat készítenek. A paddockban közvetlenebb kapcsolatba kerülhetünk a versenyzőkkel, persze azért nem ronthatsz rá egy interjú kedvéért mondjuk az egyik sarokban ebédelő Alonsóra.
− Ki a jó fej, és ki nem?
− Jenson Button szimpatikus figura, Massát is kedvelem. Rosberg nem túl kedves, de profi, őt is bírom. A Red Bull-os fiúkkal sincs semmi gond, Webbernek nagy a szövege, ő az, akivel el lehetne menni bulizni. Schumacheren viszont még ott van a hétszeres világbajnok sajtónak szóló álarca, ami kicsit idejétmúlt. Azért rajta is látni biztató jeleket.
− És a nagy emberek?
− Bernie Ecclestone mindig készséges – ha jó angolsággal kérdezed, és látja rajtad a felkészültséget. De csak két kérdésed lehet, mert ő mindig elfoglalt. Aztán itt van a „láthatatlan” főnök, a FIA-elnök Jean Todt. A háttérben marad, de nagyon hatékony. Mindenki tudja róla, hogy szavatartó, kőkemény menedzser, és azzal is kivívta a tiszteletet, hogy az előzetes félelmekkel ellentétben nem favorizálja egykori munkahelyét, a Ferrarit.
− Árulj már el valamit a rajtrácsok szépségeiről is…
− Igazán dögös lányok két helyszínen vannak. Olaszországban és nálunk. A többi európai futamon egy német ügynökség adja a hölgyeket, a német lányok pedig nem annyira szemrevalóak.
− Csajozásban ki erős a mezőnyből?
− A mostaniból nyilvánosan senki sem, mert majdnem mindenkinek van felesége vagy barátnője. Azért a mostani élmezőnyben is előfordulhat, hogy valaki fű alatt rosszalkodik… Egyébként az utolsó nagy nőcsábász Gerhardt Berger volt, aki a hosszúra nyúlt agglegényéletet alaposan kihasználta, nem foglalkozott vele, hogy kivel fotózzák le.
− Térjünk vissza a szakmához, szerinted végig izgalmas marad az idei szezon?
− Van négy élcsapat, ha Schumacher összeszedi magát, akkor lesz nyolc esélyes, így lehet, legalábbis szeretném, hogy az Abu-Dzabiban, az utolsó futamon akár még négyen is versenyben legyenek a vb-címért.
− És mi lesz az utolsó futam után? Meddig lehet bővíteni a versenynaptárt, és meddig fér bele a Magyar Nagydíj?
− 2016-ig mindenképpen, hiszen addig szól a Hungaroring szerződése. Jövőre már húsz verseny lesz, de a NASCAR-szezon 40−42 futamától még mindig el vagyunk maradva. Egyszóval lehet még fejlődni, de csak ésszerűen. Ami biztos, hogy inkább előbb, mint utóbb lesz orosz futam.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek