Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

A DocuArtban a héten
|
Budapest, DocuArt Kocsiszín, 2010. május 4 - 6.
Ezen a héten is folytatódnak a DocuArt Kocsiszín szokásos programjai. A hétfői Filmszemlés sorozatról sajnos már lemaradtunk (a Drakula árnyékát mutatták be), de kedden, szerdán és csütörtökön is izgalmas vetítések várnak ránk.
Kedden és szerdán például folytatódik a Schiffer Pál-sorozat, melynek folyamán az első nap egy Schiffer-dokut, majd másnap egy fiatalabb pályatárs művét tűzik műsorra, így tekintik át a schifferi életművet. Május 4-én, 18 órától a Földi paradicsom (1984, 96’) című filmet nézhetjük meg, ami azt mutatja be, hogy a vállalkozó psziché objektív történelmi és társadalmi előfeltételek eredménye, nem pedig valamiféle elvont emberi lényeg, pláne nem csodaszer, mely a nemes céljai realizálása érdekében új eszközöket kereső szocialista gazdálkodás gondjait egyszer s mindenkorra megoldja. 
 
Május 5-én, szintén este 6-tól Herbert Dietmar és Buglya Sándor alkotása, a Nem mindenki Szabó Géza ám! (1998, 90’) kerül sorra. „Nem mindenki Szabó Géza ám, arra születni kell” – mondja a film elején a héregi parasztember 1989-ben. A rendszerváltás évei (a küzdelem a földdel, a gazdasággal, az állattenyésztéssel, a politikai és magánéleti gondokkal) nem múltak el nyom nélkül az életében. A film tehát egy parasztsors krónikája. 
 
Május 6-án, csütörtökön 18.30-kor jön a Magyar Filmklubszövetség Schiffer Pál Dokumentumfilmklubjának aktuális felvonása, melynek során a lengyel Bartosz Warwas Triathlon (2007, 9’) című dokuja után Ambrus Emese Viva Constanta! (2006-2007, 43’) című román alkotása lesz látható. A Triathlon nem klasszikus dokumentumfilm – inkább egy dokumentarista tündérmese. Élt egyszer egy ember valahol, túl a tengereken és szigeteken, túl a hegyeken és bővizű folyókon, akinek sok gondja volt. Egy nap úgy döntött, szembenéz velük... 
 
Ambrus Emese munkájában pedig Elvis Presley-imitátorként szeretne ismertté válni a somkutai romanegyed tanára, Lakatos Tudor. Lefordítja cigányra a rock and roll-király dalait, majd Elvis Rromano néven elindul gitárjával Konstancára, hogy hírnevet szerezzen magának és az általa képviselt rock and romnak… A vetítés után vendég: Fátyol Tivadar (Rádió C). Jegyeket mindhárom eseményre 500-500 forintért válthatunk (a diákok pedig 100 forinttal olcsóbban léphetnek be). 
 
 
 
(DocuArt)
 
 
2010.05.04
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 12., vasárnap

Lívia, Lídia
Tagok: túl az 1 millión