Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Szex és New York 2.: új előzetes
|
Nyilvánosságra hozták a Szex és New York-folytatás egy új trailerét. Carrie, Samantha, Charlotte és Miranda újabb kalandjait, azaz a népszerű tévésorozat alapján készült 2008-as mozifilm 2. részét máj. 27-én mutatják be a magyar mozik.
A várva várt folytatásfilmhez kapcsolódva már januárban közzétettek egy magyar szinkronos előzetest, a mindössze 1 perces klip azonban nem bizonyult túl közlékenynek a cselekménnyel kapcsolatban – szinte semmi nem derült ki belőle azt leszámítva, hogy a főhősök egy arab országba mennek kikapcsolódni. 
 
Az új, közel 2 és fél perces kisfilm azonban sokkal több információt tartalmaz. Megtudhatjuk belőle, hogy két év telt el azóta, hogy a Szex és New York első részében búcsút vettünk a lányoktól. Samantha szépségét és fiatalságát megőrzendő marokszámra szedi a gyógyszereket, Carrie és Mr. Big kapcsolata pedig kezd unalmassá válni – úgy tűnik, eltűnt a régi szikra. „Van-e élet a házasság után?” – teszi fel tehát a kérdést az újságírónő, akinek hiányzik a kaland, ezért hűséges barátnőivel együtt meg sem áll Abu-Dhabiig, ahol koktélok, férfiak, buli, pezsgés és persze a rekkenő hőség és a sivatag vár rájuk. 
 
Az előzetesben egy villanásra felbukkan az önmagát alakító Liza Minnelli is, egy bárban játszódó jelenetrészletből pedig arra lehet következtetni, mintha Mr. Big a Penélope Cruz megformálta szépséggel flörtölne. És végre lehull a lepel: az eddigi híresztelések után a trailerből végre kiderül, hogy valóban visszatér a régi szerető, a John Corbett játszotta Aidan. Az előzetest a http://raincloud.warnerbros.com/wbol/hu/movies/sexandthecity2/satc2_trlf2_hu_dub_qt_480p.mov vagy a http://raincloud.warnerbros.com/wbol/hu/movies/sexandthecity2/satc2_trlf2_hu_dub_high.asx címen nézhetjük meg. 
 
 
 
(InterCom)
 
 
2010.04.15
|
2 komment|Szólj hozzá!
ééén iiisss! :)
bibi
|
2010-04-16 09:50:27
Nagggggggggyon várom! :))))))
khelga
|
2010-04-15 13:00:02
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.