A népszerű művésznő 1996-ban állt össze Philip Lehmannal és Gabriel Roth-tal, hogy megalapítsák az új évezred egyik legsikeresebb, a hatvanas-hetvenes évek klasszikus funk és soul hangzásvilágát felelevenítő együttesét, a Sharon Jones & The Dap Kings-et. Bár az áttörésre tíz évet várni kellett, megérte, mert a 2007-es 100 Days, 100 Nights mindent tartalmazott, amit egy újvonalas r&b/soul LP-nek tartalmaznia kell.
 
A formáció negyedik sorlemeze jó értelemben vett időutazás. Miss Jones élete formáját hozza, hangja szexi és ellenállhatatlan, muzsikus barátai pedig ismét bebizonyítják, hogy sokkal több van bennük, mint egy átlag retro/nosztalgia zenekarban.

A felvételek a bizalom elmúlásáról, csalódásról, türelmetlenségről és megbotránkozásról szólnak, de Jones erőteljes hangját hallván valahogy képtelenek vagyunk elhinni, hogy ő is egy érző lény. Sőt inkább egy dominára hasonlít. Ezt be is bizonyítja a Better Things című nótában, melyben azt énekli, hogy neki bizony jobb dolga is van annál, minthogy az exbarátjára emlékezzen. Igaz, aztán később a Give It Back-ben ultimátumot ad ("If I give you my love, are you gonna give it back?"). A számcímek (Without A Heart, If I Call) egyébként egyértelműen arról árulkodnak, hogy a hölgy komoly szerelmi csalódáson ment keresztül az utóbbi hónapokban, de szép lassan kezd kilábalni belőle.
 
Mivel a The Dap Kings a műfaj összes formai követelményét betartja, és hibátlanul teljesít, a számok zeneileg nem műanyag utánzatokra, hanem sokkal inkább a soul aranykorának elveszett gyöngyszemeire hasonlítanak, melyek negyven évvel ezelőtt, egy jóval erősebb mezőnyben is gond nélkül megállták volna a helyüket.
 
Az I Learned The Hard Way összességében melegen ajánlott hallgatnivaló, még azoknak is, akik nem feltétlenül szeretik a régivágású soul zenéket.