Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Nem félünk a farkastól?
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
9/10 (3)
Hová tűntek az olyan ifjúsági filmek, mint a Fűre lépni tilos, a Keménykalap és krumpliorr, vagy a Gyerekrablás a Palánk utcában? Ha nálunk már nem is készülnek jó és friss gyerekfilmek, azért a csehek még tudnak valamit.
Mária Procházková még animációs filmjeivel szerzett magának nevet, és lett „rendes” rendező, így kreativitása a szokásosnál jóval nagyobb – ami egy felnőtt környezetbe helyezett, duplacsavaros mesénél kifejezett előny. Adott ugyanis a hatéves Terezka (Dorata Dedková), aki a Piroska és a farkas történet bűvöletében él, amit minden este felolvastat csinos anyukájával. Anyuka ráadásul nemcsak csinos, de tehetséges énekesnő is, aki annak idején pont a kislánya miatt áldozta fel a karrierjét. A kislány nyüstöli is anyukát, kezdje már újra az egészet, sőt ha nem gond, jöjjön megint össze Terezka apjával, a neves, folyton turnézó csellistával.
 
Merthogy a kislányt nem a zenész neveli, hanem a borostás, de kedves pótapuka, aki a reptéren felel a biztonságért, és láthatóan folyton veszélyben érzi helyzetét, és nem véletlenül. A valós családi dráma mellett azonban egy fantáziavilág is feltárul, ahol a korábban elhangzottak és látottak furcsán torzítva kerülnek Terezka elméjébe – a zavartan viselkedő anyáról például egyre erősebb a gyanú, hogy földönkívüli. Mindez okosan, kulturáltan és fantázidúsan kerül elénk – pici, de ügyes animációs betoldásokkal –, mindenfajta szentimentalizmust és cukiságot nélkülözve, és az embernek újra csak az az érzése támad, hogy a csehek megint jobban csinálnak mindent. Azért pedig külön bónusz jár, hogy a főszereplő kislány se nem szép, se nem hű, de erős személyiség, egyszerűen természetes. És végül újra feltesszük a kérdést: hol vannak a jó magyar gyerekfilmek?
Vízer
2010.04.06
|
Kdopak by se vlka bál?
cseh filmdráma, 90 perc, 2008
Egy cseh kislány beilleszkedési nehézségekkel küszködik, mert arra gyanakszik, hogy szülei valójában ufók.
Forgalmazza: Anjou Lafayette
Bemutató: 2010. április 15.
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.