(Gá)borozgatás (547.)
|
Lassan megértem a teknős és a nyúl meséjét, miközben rendre kétheti tartalmat nézek meg kedvenc sorozatunkból, a ledolgozandó távolság széle mégsem tűnik fel a láthatáron a korlátozott írásidő miatt.
Sziszifuszként fogok nekilendülni a hátra maradt részeknek, hátha egyszer behozom a lemaradást, agykárosodás nélkül. Miklós nem biztos, hogy lesz ilyen szerencsés, hiszen hihetetlen módon ássa magát lefelé, élete alagútjában, whiskyt használva csákánynak. Géza mégsem csábul a bűn útjára, de így megszabadul egy kazal pénztől is, mert Zsolték nélküle is teljesítenek. Szabolcs lassan levetkőzi ártatlan vidéki gúnyáját, és alkalmazkodik a Mátyás tér balhés forgatagához, minden óvatos intés ellenére. A nők meg csak bajt okoznak.  
 
E legutóbbi megállapítás triviális igazságtartalma minden esetben érvényes, de találomra Zsófit szúrtam ki a kínálatból, akinek meg kell magyaráznia rejtélyes éjszakáját, elsősorban vőlegénye felé. Zsolt megnyugodhat, hiszen menyasszonya az éjszakát nem egy vadidegennél töltötte, csak egy Dávid nevű, rég nem látott barátnál, ami záloga a megnyugvásnak. Olyannyira, hogy, miután Zsófi felháborodik a félrelépést firtató feltételezésen is, Zsolti meghívja hálavacsorára a titokzatos pajtást. Erre viszont már Klaudia is kíváncsi, aki nem akar kimaradni az esetleges botrányból, ami végre elválaszthatja kedvenc unokahúgát a Gonosz manifesztációjától. Dávid kellően aranyos és nyálas a nagyúri körökhöz, így felcsillan Klaudiában a remény, hogy Zsófi átvált a beszélgetőtársként is bevált ismerősre. Rokonszenvét és bíztatását kifejezi a távozó Dávidnak, aki elgondolkodik az ajánlaton, és szerelmes lesz. Másnap már orchideával érkezik a házba, úgymond, megköszönni a vacsorát. De addig is történik még egy s más. Például, hogy Zsolt és a bűnöző kollega megbeszélik a rablás részleteit az irodában, aminek a végére toppan be Szabolcs, hogy elkérje a fizetését. Zsolt nem tudja, hogy mennyit hallott a paraszt, így visszaveszi állásba, hogy mentse a menthetőt.
 
Szabolcs nem mutatja jelét az információtömbnek, ám, ahogy kiér az irodából, Gézának meséli el, mi jót hallott az imént. Géza félreértésre gyanakszik, és erről igyekszik meggyőzni az régi-új pincért is, majd sietősen beszél Zsolttal, és lemondja vendégszereplését a büntető-törvénykönyvi darabban. Zsolt és a bűntárs idegesek, de végül úgy döntenek, megcsinálják maguk a balhét, eleget tudnak hozzá. Szabi szerelmi téren is a fronton van, Vanda irigykedve tekint Fruzsinára, aki Novákékhoz érkezik, tengetni az időt. Laci a maga módján mutatkozik be, és összekeveri a tinit a kávéházi szex-démonnal, megfedve őt az óvatlan kúrás miatt. Szabolcs megérkezésével miden tisztázódik, Fruzsina tájékozódik helyezését illetően, majd éjszakázni kéredzkedik a családhoz. Szabolcs csak reggel fogja fel az őrült sebességet, mikor Fruzsi már fogkefét és alvó bugyit tervez vásárolni szobájába. A liberális gondolkodású Novák család nehezen dolgozza fel a szabados lány megjelenését. Laci éjjel a hűtő elől még csak-csak elnézegeti a pináig ingben lébecoló leányt, de a reggeli mellől már öltözni zavarja a lengelelkű és ruházatú fiatalokat. Szabolcs a maga részéről nem tervez komolyabb kapcsolatot, de szívesen kihasználná Fruzsina szexuális vegyértékének szabad elektronpályáit, így nem tudja, hogy mit tegyen. Az egyszerű szerkezetű fiú végül Vandától kér tanácsot, aki nem könnyű esetként aposztrofálja egykori barátnőjét. Míg Zsolti és bűntársa az öreg széfjét pakolják kifelé, Dávid szerelmet vall Zsófiának, majd abszurd módon esküvői hűtőmágneseket csomagol vele. Zsófi rövid úton elhajtja a halál retkére a búskomorrá váló takonygalacsint, majd az érdeklődni rohanó Klaudiának is lelohasztja a kedvét, Zsolt marad. Aki ezekben a pillanatokban éppen leüti az elhúzódó kasszafúrás tettenérésében jeleskedő házigazda bácsit, kinek a széfjében végül mesés bankókötegekre bukkannak elkövetőink.
 
A sikeres munkából visszatérőben Zsolt még összefut a ház előtt a távozó baráttal, s tettetett kedvességgel eltanácsolja a környékről. Hál’ istennek Zsófi maga számol be a semmitmondó köszönet-látogatásról, így Zsolt megnyugszik a felszínen, de Lászlónak a mélye sem hallgat, inkább elmondja, hogy hosszú távon tart menyasszonya fiatal látogatóitól. Nézzük Miklóst, aki Lacitól nem kapott, Andristól meg nem fogadta el a pénzt. Hamarosan Nóra is értesül ex-férje legatyásodott helyzetéről, és ő is felajánlja anyagi segítségét Mikinek, aki tőle sem fogadja el a támogatást. Rosszul teszi, mert a hitelezéstől megfáradt alkalmazottai Timike szeme láttára csavarják hátra kezét saját lakásában, hátha a pénzig el tudják nyújtani a fukar mancsokat. Miklós végül kevés haladékkal megússza az incidenst, hála kislánya jelenlétének, akit megkér arra, ne számoljon be a baljós jelenetről édesanyjának. Majd rájössz, Mikikém! Szóval végül Nóra kötelezi ex-férjét, hogy fogadjon el tőle a nem kis összegű kölcsönt, hogy véget vessenek a család békéjét megzavaró tartozásnak. Miklós feltehetőleg kiegyenlíti a számlát, mert a látott részekben felhagynak zaklatásával, a maradék összeget viszont befekteti a jövője érdekében. A kiszemelt életcél egyelőre a whisky, amiből Miklós igyekszik nagy készleteket felhalmozni, de hiába, mert rendre megissza őket. Eközben Linda átkerül Andrásékhoz, ahol a bosszúszomjas Péter éppen befejezi nevelőapja netes regisztrációját egy fizetős pornó oldalra, és ez nem tetszik a szilárd erkölcsű lánynak. Péter szerint jogos számláját egyenlíti ki éppen, mit a sanyarú élet váltott ki neki, ám mikor Linda megfenyegeti, hogy megvonja tőle társaságát, ha folytatja a bosszú hadjáratot, Peti kitörli András tagságát a rendszerből. Ezután DVD-zni támad kedvük, de a kiszemelt film a lobbanékony természetű Vanda szobájában van, ezért kellő óvatossággal közelítik meg a helyszint, ami átmenetileg tisztának tűnik.
 
A sorozatok nagyforgatókönyve szerint azonban Vanda betoppan a lakásba, éppen a felderítő hadművelet közepén, így nincs más hátra, a magánlaksértő fiatalok az ágy alatt kötnek ki. Ahogy Vanda rátelepszik az ágyra, a gyermekek összenyomódnak, és a súrlódást csókban vezetik le, lefektetve a következő alapkövet kapcsolatukban. Na, ezt nem akarja Szabi Fruzsinával, ezért elhatározza, hogy kiakolbólítja a leányzót. Csakhogy Fruzsina ellenállhatatlan kéjvággyal van felfegyverezve, ami a városba került vidékiek legnagyobb gyengéje, így végül Szabolcs feloldja testnedveit, és kétségeit Fruzsi olvasztótégelyében, s halasztja a kirúgást a következő alkalomig. Vanda viszont nem vár addig, s a távozóban elkapott osztálytársnőt felvilágosítja Szabi eredeti terveiről, aminek szembesítés, és szakítás lesz a vége. Fruzsina nem elégszik meg a távozás megrendítő erejű hatásával, biztonság kedvéért az első útjába akadó műszaki tárgyat is magával viszi, zálogként. Sajnos a cucc éppen László mechanikus agya, az isteni PDA, ami nélkül félnótás barátunk csak az alap ösztöncselekvésekre képes. Mire visszaszerzi az átok tini lánytól berendezését, addigra András is kap a gépen található, házi, és szexuális jellegű fotókból egy csokrot, amit majd csak nagy munkával fog tudni elfelejteni. A kalamajkafolyamból a legkisebbek is kiveszik részüket, mikor Vilmoson keresztül Bandikához kerül egy kóbor kutyus, amit ő Kamillának szán ajándékul, hogy enyhítse fájdalmát frissen vesztett apaélménye felett. Mivel a kutyatartás családi engedélyezése éppen felfüggesztés alatt áll, a gyermekek csalafinta módón Juliék egykori, jelenleg üresen álló lakásában szállásolják el a hajléktalan ebet. Számos füllentés, és váratlan eseménysorozat után végül a kutyus visszakerül hálás, de figyelmetlen gazdájához, és megismerkedhetünk a világ egyedülállóan leghülyébb pedagógiai módszerével, mit Imre fejlesztett ki, és „próba-állat” közbeiktatásával deríti ki a gyerekek állattartási kvóciensét.
 
Megérte a sok seggelés, barátom! Kamilla teszteredményei alapján egy hörcsögöt kap, az gond nélkül szarhat a fűrészporba, s közben még humoros is. Zsolték élete nem libben át felhőtlenbe, ugyanis a gondok átmeneti megoldása után megérkeznek a fővárosba Zsófia lecsúszott szülei, akik már otthon elkezdtek veszekedni, hogy idáig ki ne jöjjenek a gyakorlatból. A repülőtértől hazáig is szorgalmasan gyakorlatoznak, s ha már megérkeztek, minek hagyják abba, nem igaz? A békíteni igyekvő Zsoltot Gábor lemaffiózózza, mert ő így oldja a feszültséget, negatív irányban. Sziszi már az első napon Klaudiánál alszik, akinek megvallja, hogy Gábor vállalkozása a tönk szélén áll, így most már nem csak hobbiból menekül más nőkhöz és a piához, hanem terápia képen is. Ez a boldogtalan házasság titka. Zsolt nem kellően taktikus módon másnap bejelenti, hogy nyert a lottón (természetesen meg van hozzá a kellően hamisított szelvénye is), hogy így legalizálja azt a kazal pénzt, mit elébb szereztek. Szabolcs egyből átlát a szitán, és összerakja a rablási információkat a valagnyi forinttal, s Gézának már magabiztosan mesél a fizetésemelési koncepciójáról. Géza igyekszik lebeszélni őt illogikus cselekvéstervéről, ami csakis a Barta Zsoltot érintő hiányos adatállománynak köszönhetően jöhetett létre kapavonásnyi elméjében, s Szabi valóban gondolkodni látszik. Bár az idő halad, nem jut előbbre, ezért felkeresi irodájában Zsoltot, és előadja neki a paraszt reggelik bőségét idéző elgondolását. Az államközi megállapodások értelmében Zsolt sem tárgyal terroristákkal, zsarolókkal meg végképp, viszont nagyon dühös lesz tőlük. Szabi első köre hamar lefutva, de a híresen nemes vidéki csökönyösség még egy nekifutásra sarkallja a vérszemet kapott ifjút. Itt hozzá kell tennem, hogy egy háztömbnyi áramszünet egy teljes, későbbi tájékozódásom során sajnos jelentősnek ítéltetett résztől megfosztotta érdeklődésemet, így azt csak nyelvemlékek alapján tudtam összerakosgatni. Innen tudom, hogy Szabolcs másodszor is próbálkozik, eredménytelenül, de annyit elérve, hogy Zsoltit a tevékenység mezejére csalogassa.
 
Attila és Klaudia tovább nyomoznak Balázs után, de csak egy fociklubot találnak kapcsolódási pontként, ahol névjegyet és némi ösztönző kézpénzt hagynak a sihedereknek valami információ reményében. Miki egyre lejjebb issza magát a ranglétrán, s végül már kislánya előtt sem tudja nélkülözni magát, sőt, az állásajánlattal érkező András is részegen találja otthon fivérét. Nóra megpróbálja rávenni Mikit az ivás felhagyására, de csak egy pohárnyi italtól szabadítja meg a férfit, aki távozta után kénytelen egy újabb üveget megnyitni. Mikor Klaudia és Attila értesülnek Miklós aktív lecsúszási rekordkísérletéről, úgy döntenek, nem kutatják tovább Miklós fiát, mert avval csak segítenének kimászni neki az alkoholgödörből. Ám Miklós magától is emlékezni kezd, főleg a Timi előtt produkált viselkedésmintával, így magától az evolúció felívelő pályájára lép, s még bátyját is felkeresi az állás lehetőségért. Nóránál is exkuzálja magát, de így Attila is tudomást szerez az eltitkolt kölcsönről, ám ami ennél is fontosabb, a magára találásról is. Klaudiával összeülve úgy döntenek, hogy nem hagyják, hogy Miki összeszedje magát, és a pozitív folyamatot meg fogják akadályozni! Ekkor jelentkezik az egyik fiatal, hogy információkat nyújtson Balászról, ám az akció azóta törölve lett napirendből. Gábor hamar kibékül Zsolttal, hogy pénz kérhessen tőle nyomorék életének rendbetevéséhez, de Zsolt elutasítja a kölcsönt, elég csak ránézni a csóróra. Sziszi és Zsófi egyaránt szégyellik magukat Gábor helyett, aki a nászajándékokat is eltapsolta már. Mikor Zsófia megtudja, mekkora bajban is van apja, megkér vőlegényét, ugyan, gondolja át még egyszer a kölcsönt. Zsolt úgy tesz, mint aki, de eközben Gábor is megpróbálja befolyásolni szerencséjét, csak sajnos a kártya meg nem. Utolsó elkeseredésében, és pláne mert egy verőlegény áll a telefonfülke ajtajában, Klaudiától kés segítséget, aki háromszázezer titokzatos forint leperkálásával megmenti őt a szituációtól. Ahogy hazaérnek, megint kérhet pénzt Zsolttól, aki most sem ad.
 
Gábor sértődötten elköltözik a hálátlan embertől, és Klaudiára vár a szerencsétlen atomtömeg befogadása. Később, mikor kiderül, hogy az igényelt összeg harmincmillió volt, Zsófi is megérti Zsolt ellenkezését. Nagy, ökomenikus családi kúrást látok magam előtt, amihez adva egy régi kapcsolatrendszer, egy tágas villa, egy kiéhezett Klaudia, és egy matériafüggő emberroncs. Szerintem ez jó lenne! Linda és Péter a csók után egy izgalmas go-kartnak mennének neki, de Linda váratlanul levelet kap Botondtól, ami beindítja emlékezőközpontját, ami éppen a szájával van szinapszisban, és beszélni kezd. Pétert joggal idegesíti az ex verbális szellemképe, ezért lemondja a kalandos programot, és a ló túloldalára, Vili bácsi mellé veti magát és a horgászatba. Laci és Orsi szex fotói után András másik izgalmas kalandba keveredik, tudtán kívül. Mikor Juli rendezni akarja a fizetetlen számlákat, meglepődve talál egy gyanúsan ismeretlen eredetű szolgáltatói követelést, amiről kiderül kis utánjárással, hogy egzotikus örömöket kínál a befizetőknek. Mivel az egyetlen szakember erre Orsolya a házban, persze, hogy téves nyomon indulnak el a nők, és jelmezvásárlásba torkollik a szex terápiának keresztelt megoldó képlet. Sajnos, az a rész, amikor Zsolt egy vizes hordóba mártogatja Szabolcs fejét, meggyőzési ceremóniájának részeként, szintúgy az áramszünet martaléka lett, ám mivel így is eleget láttam, nem sajnálom annyira. Ennyire tellett viszont, alig várom a sok helyen éppen középúton elakadt eseményszálak újrarendeződését, s remélhetőleg mihamarabbi interpretálását.  
háopépé
2010.04.01
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 11., szombat

Bertold, Marietta
H
6
K
7
Sze
8
Cs
9
P
10
22:30
Matador
amerikai–német–ír vígjáték, 2005
22:45
Álomcsapda
amerikai thriller, 2003
22:45
A végzet őrei
angol-német horror, 2002
22:50
A halál nyomában
francia-dél-afrikai-amerikai-német akciófilm, 2004
23:00
Buffy, a vámpírok réme
amerikai horrorvígjáték, 1990
Tagok: túl az 1 millión