Márciusban két újabb filmet tűz műsorra a budapesti, Nyugati téri Alexandra Könyvesházban működő Alexandra Pódium filmklubja. Az Alexandra Filmklub programjában két klasszikus alkotást találunk, amiket szombati napokon tekinthetünk meg.
Március 13-án, szombaton 18 órai kezdettel Luis Bunuel Viridiana című művét nézhetjük meg. A spanyol rendezőzseni 1961-es művében, a kilenc évvel később készült Tristana párdarabjában a vágy titokzatos tárgya egy gyönyörű, fiatal apácanövendék, aki kénytelen elveszíteni ártatlanságát és illúzióit, amikor özvegy nagybátyja házához kerül.
A film – mely annak idején Cannes-ban elnyerte az Arany Pálmát, a Vatikán viszont vallásgyalázónak minősítette, és hazájában, Spanyolországban is betiltották – nemcsak a vallás és a vakbuzgóság, de az egész társadalom elé görbe tükröt tart.
Március 27-én, szintén szombaton és ezúttal is este 6-tól egy nem kevésbé halhatatlan klasszikust, A megvetést vetítik a filmklubban Jean-Luc Godard-tól. A cselekmény szerint Pault, az írót (Michel Piccoli) arra kéri egy amerikai producer, hogy dolgozza át az éppen gyártás alatt álló Odüsszeia-adaptáció forgatókönyvét. Mivel a férfinak anyagi gondjai vannak, elvállalja a munkát, sőt gyönyörű feleségét, Camille-t (Brigitte Bardot) arra ösztönzi, járjon a producer kedvében…
A csodálatos helyszínen (Capri szigetén) forgatott film szatirikus elmélkedés a filmművészetről, mely remekül szövi egybe a művészet és kommersz, a hűség és megvetés, illetve az ezekkel párhuzamot alkotó Odüsszeusz–Pénelopé-motívum szálait. Mindkét vetítés után filmelemzésre és vitára kerül sor, Bárdos Csaba vezetésével.
(est.hu)

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek