Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Cameron: lesz Hirosima-film
|
Habár Charles Pellegrino Last Train from Hiroshima című könyvét a héten kivonták a boltokból, James Cameron, az Avatar rendezője továbbra is úgy tervezi, elkészíti azt a filmet, ami a hitelét vesztett szerző kötetén alapul majd.
A filmes januárban jelentette be, hogy megszerezte az akkor még megjelenés előtt álló Charles Pellegrino-könyv, a The Last Train From Hiroshima: The Survivors Look Back című kötet filmes jogait, mely az esetet túlélő szemtanúk, japán civilek és amerikai pilóták beszámolói alapján a II. világháború végének azon két napját eleveníti fel, amikor ledobták az atombombát. A héten azonban megkérdőjeleződött a mű hitelessége, mivel pontatlanságok merültek fel, illetve több ponton is kétségessé vált az író forrásainak szavahihetősége. 
 
Pellegrino szerint őt magát is félrevezette az az illető, aki azt állította, hogy ott volt a Hirosimára az atombombát ledobó Enola Gay nevű repülő fedélzetén. Az író bocsánatot kért, és azt ígérte, kijavítja a szöveget, később azonban olyan további vádak is felmerültek, melyek szerint kérdéses, hogy a könyvben megszólaltatott két másik személy létezik-e egyáltalán. A kiadó szerint Pellegrino ezt nem tudta kielégítően bizonyítani, mikor rákérdeztek nála a dologra. 
 
James Cameron azonban megvédte a szerzőt, akivel egyébként korábban többször is együttműködött már: az Avatarban például tanácsadóként dolgozott a rendező mellett. „Biztos vagyok benne, hogy Charlie sosem hamisítaná meg a tényeket, szóval kell lennie valami más magyarázatnak erre a félreértésre. … Számos korábbi közös projektünk során szorgalmas és alapos kutatónak ismertem meg, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy ellenőrizze az általa hivatkozott tanúvallomásokat” – nyilatkozta Cameron, aki továbbra is el szeretné készíteni Hirosima-filmjét, mivel már régi vágya. Az is igaz azonban, hogy kész forgatókönyv még nincs a projekthez, viszont a jelenlegi tervek szerint 2013-ban kerülne a mozikba a visszavont könyvvel megegyező címmel. 
 
Nem ez egyébként az egyetlen bosszúság, ami James Cameront a napokban érte. Egy kínai író, Zhou Shaomou ugyanis azt állítja, hogy az Avatar az ő, Tale of the Blue Crows című 1997-es tudományos-fantasztikus regényén alapul, amit online publikált, és állítása szerint több mint 10 millióan olvasták a neten. A szerző most 155 millió dollára akarja perelni a filmest, mivel szerinte az Avatar cselekményének és kulcsmotívumainak 80 százaléka az ő könyvéből származik. 
 
 
 
(bbc.co.uk, wenn) 
 
 
2010.03.05
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.