Tavaszi olimpia
Vancouver 2010 - Interjú Molnár Zoltánnal, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárával
Nem akármilyen téli olimpia volt a huszonegyedik. Még nekünk, kívülállóknak is sok izgalmat hozott. Gondoskodott erről a klasszisokkal teletűzdelt mezőny, az időjárás, a szervezőbizottság, és persze a pici magyar csapat. Molnár Zoltánnal beszélgettünk.
Volt tragédia, tragikomédia, küzdelem a versenyeken, és azért, hogy latyak helyett hóban tegyék mindezt.
Bár a vancouveri vendéglátók a biztonságra koncentráltak (900 millió dollárért védték a játékokat), az igazi küzdelmet a meleg ellen vívták. Az egyik legszebb észak-amerikai város a tenger közelsége miatt jóval barátságosabb éghajlatú, mint Kanada többi része (a hőmérők higanyszála -10 és +10 C° között liftezett, hol teherautókkal kellett hordani havat a párás, locsogó pályákra, hol meg imádkozni, hogy ne szakadjon annyira).
Az első héten a média a bakikkal, illetve a rettegett szánkó- és bobpályával foglalkozott (a grúz szánkós, Nodar Kumaritasvili edzés közben halálos balesetet szenvedett, később is több sérülés történt a versenyzők szerint inkább nehéz, mint veszélyes whistleri jégvályúban). Kritizálták a gyorskorcsolya (a pályát egyszer buborékosra „javították” a jégfelújítók) és a síversenyek szervezőit (a szlovén sífutó Petra Majdic egy hálóval nem védett mélyedésbe esett, aztán törött bordákkal és beszakadt mellhártyával lett harmadik; az üldözéses versenyek indításánál is történtek hibák; az alpesi számokban a férfiak „kocapályán” próbáltak gyorsulni, amíg a hölgyek küzdöttek brutális lejtőjükkel). A második héten viszont már dicsérték az esőtől ázó hóolvadékból versenyképes pályákat összehozó házigazdákat.
Összességében jól jártak a kinti nézők és a tévé előtt ülők milliói, mert a helyszínek gyönyörűek, a versenyek látványosak és izgalmasak voltak. Bemutatkozott a síkrossz, ünnepeltek sztárokat (pl. a svájci Simon Amman síugrásban ugyanúgy duplázott, mint nyolc éve; a német Magdalena Neuner sílövészetben, a norvég Marit Bjoergen sífutásban egyaránt két egyéni arannyal és egy ezüsttel zárt) és csodabogarakat (Eddie, a „Sas” nyomdokaiba a ghánai „Hópárduc”, az 51 éves mexikói herceg és rasztahajú etióp lépett). Kanada az arany nélküli 1976-os montreali nyári és az 1988-as calgary-i téli játékok után házigazdaként az éremtáblázat élén végzett.
Mi pedig éjszakánként szorítottunk a tizenhat magyarért. Hogy alpesi síelőink épségben leérjenek, a magyar sílövők és sífutók megelőzzék, akit tudnak, és hogy Sebestyén Júlia negyedik olimpiáján jobban szerepeljen, mint négy éve Torinóban. A pontszerzés terhe megint a rövidpályás gyorskorcsolyázókra hárult, az egyéni negyedik Huszár Erika és az ötödikként záró női váltó ennek eleget is tett.
Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Ez volt a hatodik ötkarikás játékok (2000 – Sydney, 2004 – Athén, 2008 – Peking, ill. 2002 – Salt Lake City, 2006 – Torino, 2010 – Vancouver), amelyen csapatvezetőként vett részt. Az olimpia utolsó előtti napján még a helyszínről nyilatkozott.
- Mi a médiaszűrőn át időjárási gondokat, szervezési problémákat láttunk, hallottunk. Testközelből milyen volt az olimpia?
- Csodálatos. Tényleg csalóka, hogy a városban 15 Celsius-fokos meleg van, de a külső helyszíneken csak átlagos számú gond volt az időjárás miatt. Másrészt viszont ez a gazdag, sportszerető nép a téli játékokat nyári színvonalúvá varázsolta, nagyon magasra tette a mércét.
- Ezek szerint az első hét bakijai is felnagyítva értek hozzánk?
- A szőlő mindig savanyú valakinek. Ráadásul a szervezőgárda már régen nem a mindenkori házigazdákból áll, hanem tapasztalt, összeszokott nemzetközi teamből. Vitatott döntések pedig minden olimpián voltak és lesznek is.
- „Magyar” szemüvegen át mit látott?
- A rizikós rövidpályás gyorskorcsolyázásban a legjobb európaiak között voltunk. Sebestyén Júlia vállát ezúttal is a teljes magyar műkorcsolyázás súlya nyomta. A Hoffmann, Zavozin jégtáncospár közönségkedvenc volt, a többiek részvétele önmagában csodálatos. Ráadásul itt mindenki magyar! Fura kiejtéssel, de hazai szavakat hallottunk állandóan, szinte mindenkinek akad magyar ismerőse, aki egy picit megtanít nekik a nyelvünkből. Kinti honfitársaink háromszáz fős fogadást adtak a tiszteletünkre, elképzelhetetlen szeretettel árasztottak el minket.
- Mire emlékszik majd a legszívesebben Vancouverből?
- Az összes magyar szereplés alkalmával gombóc volt a torkomban. A kinti magyarok szeretete, illetve a házigazdák kisugárzása is mélyen megérintett. Kanadában az emberek nyíltak, vidámak, de a nyilvánvalóan könnyebb életüket még jobbá, teljesebbé teszik. Van mit tanulnunk tőlük.
Bár a vancouveri vendéglátók a biztonságra koncentráltak (900 millió dollárért védték a játékokat), az igazi küzdelmet a meleg ellen vívták. Az egyik legszebb észak-amerikai város a tenger közelsége miatt jóval barátságosabb éghajlatú, mint Kanada többi része (a hőmérők higanyszála -10 és +10 C° között liftezett, hol teherautókkal kellett hordani havat a párás, locsogó pályákra, hol meg imádkozni, hogy ne szakadjon annyira).
Az első héten a média a bakikkal, illetve a rettegett szánkó- és bobpályával foglalkozott (a grúz szánkós, Nodar Kumaritasvili edzés közben halálos balesetet szenvedett, később is több sérülés történt a versenyzők szerint inkább nehéz, mint veszélyes whistleri jégvályúban). Kritizálták a gyorskorcsolya (a pályát egyszer buborékosra „javították” a jégfelújítók) és a síversenyek szervezőit (a szlovén sífutó Petra Majdic egy hálóval nem védett mélyedésbe esett, aztán törött bordákkal és beszakadt mellhártyával lett harmadik; az üldözéses versenyek indításánál is történtek hibák; az alpesi számokban a férfiak „kocapályán” próbáltak gyorsulni, amíg a hölgyek küzdöttek brutális lejtőjükkel). A második héten viszont már dicsérték az esőtől ázó hóolvadékból versenyképes pályákat összehozó házigazdákat.
Összességében jól jártak a kinti nézők és a tévé előtt ülők milliói, mert a helyszínek gyönyörűek, a versenyek látványosak és izgalmasak voltak. Bemutatkozott a síkrossz, ünnepeltek sztárokat (pl. a svájci Simon Amman síugrásban ugyanúgy duplázott, mint nyolc éve; a német Magdalena Neuner sílövészetben, a norvég Marit Bjoergen sífutásban egyaránt két egyéni arannyal és egy ezüsttel zárt) és csodabogarakat (Eddie, a „Sas” nyomdokaiba a ghánai „Hópárduc”, az 51 éves mexikói herceg és rasztahajú etióp lépett). Kanada az arany nélküli 1976-os montreali nyári és az 1988-as calgary-i téli játékok után házigazdaként az éremtáblázat élén végzett.
Mi pedig éjszakánként szorítottunk a tizenhat magyarért. Hogy alpesi síelőink épségben leérjenek, a magyar sílövők és sífutók megelőzzék, akit tudnak, és hogy Sebestyén Júlia negyedik olimpiáján jobban szerepeljen, mint négy éve Torinóban. A pontszerzés terhe megint a rövidpályás gyorskorcsolyázókra hárult, az egyéni negyedik Huszár Erika és az ötödikként záró női váltó ennek eleget is tett.
Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Ez volt a hatodik ötkarikás játékok (2000 – Sydney, 2004 – Athén, 2008 – Peking, ill. 2002 – Salt Lake City, 2006 – Torino, 2010 – Vancouver), amelyen csapatvezetőként vett részt. Az olimpia utolsó előtti napján még a helyszínről nyilatkozott.
- Mi a médiaszűrőn át időjárási gondokat, szervezési problémákat láttunk, hallottunk. Testközelből milyen volt az olimpia?
- Csodálatos. Tényleg csalóka, hogy a városban 15 Celsius-fokos meleg van, de a külső helyszíneken csak átlagos számú gond volt az időjárás miatt. Másrészt viszont ez a gazdag, sportszerető nép a téli játékokat nyári színvonalúvá varázsolta, nagyon magasra tette a mércét.
- Ezek szerint az első hét bakijai is felnagyítva értek hozzánk?
- A szőlő mindig savanyú valakinek. Ráadásul a szervezőgárda már régen nem a mindenkori házigazdákból áll, hanem tapasztalt, összeszokott nemzetközi teamből. Vitatott döntések pedig minden olimpián voltak és lesznek is.
- „Magyar” szemüvegen át mit látott?
- A rizikós rövidpályás gyorskorcsolyázásban a legjobb európaiak között voltunk. Sebestyén Júlia vállát ezúttal is a teljes magyar műkorcsolyázás súlya nyomta. A Hoffmann, Zavozin jégtáncospár közönségkedvenc volt, a többiek részvétele önmagában csodálatos. Ráadásul itt mindenki magyar! Fura kiejtéssel, de hazai szavakat hallottunk állandóan, szinte mindenkinek akad magyar ismerőse, aki egy picit megtanít nekik a nyelvünkből. Kinti honfitársaink háromszáz fős fogadást adtak a tiszteletünkre, elképzelhetetlen szeretettel árasztottak el minket.
- Mire emlékszik majd a legszívesebben Vancouverből?
- Az összes magyar szereplés alkalmával gombóc volt a torkomban. A kinti magyarok szeretete, illetve a házigazdák kisugárzása is mélyen megérintett. Kanadában az emberek nyíltak, vidámak, de a nyilvánvalóan könnyebb életüket még jobbá, teljesebbé teszik. Van mit tanulnunk tőlük.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek



















