Hull a rablás (545.)
|
Sorozatunkban az események hasonlóképpen besűrűsödtek, akárcsak az én életemben, de ennyit rólam. Miklós az eddigi legmélyebbre süllyed, de ebben László is segítségére van, úgy könnyű.
Kicsi Lindától búcsút kellett vennünk, na nem a karakterétől, inkább bájos külalakjától, az újat meg még nem szoktam meg. Gézáék élete egyenesbe fordul, de Zsoltnak hála még sem, ezért Gézunak mégis csak az illegalitás útjára kell csábulnia, ha jót akar. Zajlik hát az élet minden fronton, és még csak a bevezetőnél tartunk! 
 
Mikor Laci és Miklós elindulnak sírt rabolni – publikusan: inni –, pechjükre éppen Attilába botlanak, aki szívesen tartana a férfitársasággal, úgymond kellemes lazítással egybekötött békülést szimulálandó. László még benne is lenne az ajánlatba, hogy talán így is megússza az elejétől fogva ellenzett sírgyalázást, amibe végül csak baráti kitartásból ment bele, és hangfogónak. Miklós szívélyesen elutasítja a felajánlkozást két ismeretlen hölgy társaságára hivatkozva, majd döbbent Lászlóval a háta mögött tovamenetel. Attila csodálkozik kicsit, még akkor is, mikor Nórának elmeséli a zavart találkozást. Nóri még jobban csodálkozik, mikor később a Rózsában Orsinak meséli ártatlan képpel a hallottakat, amiről azt gondolta, nyílt forráskódú információ. László kellemes fogadtatásra számíthat a munka végeztével. Kingáék vacsorát szerveznek Vilmosnak és Pirinek – lásd: békülést szimulálandó ¬¬–, hogy jobban megismerjék egymást. Bár mindenki attól tart, hogy Géza miatt kell aggódni a mosolygós étkezés alatt, úgy alakul, hogy Piroska Gézát védelmező elszólása miatt, mely Magdus közismert kurta pórázát emlegeti fel, Vilmos az, aki túlzott vehemenciával veszi védelmébe elhunyt kedvesének emlékét, ami miatt a vacsora valóban feszültnek nyilvánítható. Ettől nem függetlenül Vili és Piri egy kis szünetet tartanak kapcsolatukban, amin az sem változtat, hogy később Vilmos bocsánatkérő, és tisztázó látogatást tesz barátnőjénél. Nem haltak meg, csak pihennek. Amellett, hogy meglepődhettünk Géza higgadtságán, másnap új oldaláról is megismerhetjük, ugyanis elkezdődik a Zsolttal, és rosszarcú barátjával kooperációban elkövetett széfrablási akció. Géza felkeresi Piri volt főbérlőjét (mégsem a férje volt), és udvarias állami tisztviselőnek beállítva magát bejut a kiszemelt lakásba. Választékos modorával egészen a szobába küzdi magát, ahol még kávéval is megkínáltatik. Közben a megbeszélt forgatókönyv szerint Zsolt csenget be az öregúrhoz, hogy környéken ólálkodó besurranókra figyelmeztesse a bácsikát, jó szomszédhoz méltóan.
 
Az öreg, mintha csak olvasta volna a forgatókönyvet, a szobába siet, majd a diszkréten szürcsölő Géza előtt megnézi, biztonságban van-e a szekrénybe beépített széfje. Ühüm, csalafinta öregember! Géza mosolyogva, és államit támogatások reményével hagyja ott a kufár kisnyugdíjast. Ha jó a forgatókönyv, bejön a terv is, nem igaz? Úgy tűnik, Miklóséknak hasonlóképpen klappolnak a dolgok, legalább is egy jókora dobozt találnak a felforgatott sírban, amit rövid tanakodás után magukkal visznek. Már az udvaron ismét összefutnak a bagolyéletmódú Attilával, aki érdeklődve tekint a nagy csomagra, ami a buliban termett. Laci szellemesen kivágja magukat, mondván, csak a pörköltöt csomagoltatták el az étteremben, s Lacinak még én is elhinném.  
 
Miklós szobájában aztán hamar kiderül, hogy zsákmányuk nem más, mint isa por és hamu. Másnap Laci, Nóri társaságában azt is megtudja a sírrablásról reggel értesült, és azóta is igencsak feldúlt Attilától, hogy eltűntek szemérmetlenül fiatalon, balesetben elhunyt kishúgának a hamvai, ami érthetetlenné teszi a vandalizmusnak gondolt tettet. László összeomlik, és értesíti barátját a kincs valóságtartalmáról, ami még Miklóst is megdöbbenti. Elhatározzák, hogy valahogy visszajuttatják Attilának a hamvakat, de a mikéntről később döntenek. Az élet megkönnyíti a dolgukat, ugyanis Attis hamar rájön, ki követte el a hullagyalázást, és megesküszik, hogy Miklós drágán megfizet a tettéért. Kezdetben beállít hozzá, és gyurmává veri a nem védekező Mikit. Sajnos a sminkes influenzás lehetett, mert a nagy verést mindössze egy árva ragtapasz képviseli később, és a színésztársak hangos megdöbbenése Miklós kinézetét meglátva. Ha szólnak, dobok nekik egy kis ketchup-ot, vérnek, és ollót is adok, inget szabdalni. Mindegy, a mozgássorozat meg volt, s mivel mindenki, fogadjuk el a nagy verés tényét. Miki ezek után még tántorogva visszaviszi Fivérének a hamvakat, amit az erősen meglepődött Nóra vesz át. Attila nem hajlandó lemondani a bosszúról, sőt meggyőződése, hogy Miklósnak az életével kell fizetni tetteiért. Miután Timike az összevert apjától hazatér, kellemetlen kérdéseket tesz fel a családnak, ezért Nóra úgy dönt, megkéri ex-férjét, költözzön el a további kellemetlenségek elkerülése végett. Miklósnak esze ágában sincs megfutamodni, sőt örömmel néz a kihívások elébe! Nóra aggódik amiatt, hogy Attila kísértetiesen kezd hasonlítani Mikire, mégpedig nem a szeretettre, hanem az elhagyottra.
 
Imruséknál is zajlik az élet, fizikailag és lelkileg egyaránt! Míg Nikolett Kamilla apjait hajkurássza, Imre megkapja az első karóját – természetesen érdemtelenül – a hoppon hagyott professzorától. Nikolett megmondta, Nóra meg az tanácsolja, tegyen még egy próbát. Mikor a második dolgozata is egyest érdemel, Imre egyre biztosabb még el sem kezdődött ügyvédi karrierjének elvesztésében. És a bajban Nikire sem támaszkodhat, mert ő az apakereséssel van elfoglalva. Az első jelölt egy taplógomba, aki hallani sem akar egy lehetséges gyerekről, a második jelölt viszont álomapaként tölti náluk a randevút, jelentősen háttérbe szorítva a házigazdát. Niki később sem kedvesebb vele, elmondja, hogy ő már megmondta a véleményét Imre problémájáról, onnantól oldja meg maga, mert neki egyéb teendői vannak. Jó társ az ilyen. Főleg egy szívlapátnak. Laci helyzete sem jobb, de azt legalább ő generálta magának. Az hamar kiderül, hogy nem nőzni volt, ám, mikor kiderül az igazság, nincs jobb helyzetben. Természetesen ő is bocsánatot kér Attilától, aki felismeri benne a lelkiismeretes barmot, és kihasználva Laci a történtek felett érzett mély megbánását, szívességet kér a hű csatlóstól. Miután László mindent elmesél Miklós üzelmeiről, megbízása szerint el kell csalnia Mikit a házból, amit László jó főzelékek, és csinos felszolgálók reményében meg is tesz. Míg Laciék ebédelnek, Attila felkutatja azokat az iratokat, melyekkel Miklós sakkban tartja kegyetlen ellenfelét, a Sarolta nevű ügyvezetőt. Ráadásként elemeli Miki határidőnaplóját is, amit nem ad át Sacinak, inkább megtartja olvasgatni. Attila természetesen megállapodik a nővel, hogy Timit kihagyja a visszavágóból. Mikor Miklósék hazatérnek a szar ebédből, ahol ráadásul Laci volt a legcsinosabb, Miki egyből gyanakodni kezd, és hamar rájön az igazságra.
 
Azonnal berekeszti a baráti viszonyt Lacival, aki napokig búskomorságba temetkezik. Kamilla is, aki még mindig vár a hivatalos apa kilétének kiderülésére, mikor hirtelen egy SMS-t kap az apjának vélt férfitól. Niki és Imre is értetlenül állnak a történtek előtt, egészen addig, míg nem Zsuzsa telefonál egy rejtélyes SMS ügyében, amit Kamillától kapott. Bizony, a kis Bandi próbált meg felvidítani barátnőjét, de amilyen családban nevelkedett, nem csoda, ha nem sikerült neki. Annál inkább Vili bácsinak, aki megkapta Magdolna tetemes életbiztosítási járadékát, amit azon nyomban felajánlott Gézáék lakásának megvételére. Géza hű marad ígéretéhez, és amint meg van a lakáspénz, visszamondja szereplését az illegális színdarabban. Zsolt, és az immár a lebukás ellen a bisztróban segédmunkásként dolgozó Harmadik cimbora elé idegesek lesznek, de Zsoltinak hamar az eszébe jut a megoldás. Felhívja Ildikót egy a temetésen kifizetetlenül maradt számla ürügyén, és elejti neki a pénzcsap létezését, mintegy mellékesen. Nosza, Ildi másnapra már be is jelenti magát az öregnél, Géza pedig elhatározza, hogy nem hagyja vagyonkájukat a pénzlefolyóba ereszteni. Ildikó egy halálosan beteg gyermek megfellebbezhetetlen igényeivel szál harcba, amit Géza csak a konspiráció gyanújával próbálhat negligálni, ám a felmutatott, és leinformált bizonyítékok megsemmisítik orcátlan hadjáratát. Végül elnézést kér nővérétől, és visszakéredzkedik a széfes balhéba. Zsolti mosolyog. Közben a színre lép az új Linda is, aki kedves, aranyos, de még nem tudtam megfigyelni fizikai alkalmasságát a szerepre, pusztán szakmai szempontokat figyelembe véve. Az ékes mell nem mellékes, ugye. Az első cselekedetei közt új Linda nem békül ki a szeretetre ácsingózó Vandával, mert az új lány okosabb. Vanda emiatt nagyon szomorú, ezért Klaudia megpróbálja őt felhasználni Zsófiék esküvőjének szervezésében, ami nem biztos, hogy jó ötlet. Legalább is Zsófi szerint. De Klaudiának gondolni kell másik unokájára is, akiről kósza hírek terjednek a házban.
 
Történt ugyanis, hogy Péter bosszúból azért, mert húga beárulta, benyelte annak sok áldozatot érő aranyhalát, s tette mindezt Kamilla és Bandi szeme láttára. A gyerekek izgatottan mesélik a kis hal végét a nagymamának, aki úgy látja jónak, ha azonnal felszólítja Andrásékat a fiú zabolázására. Juli éktelen haraggal, és házimunka-bombával torolja meg a törvénysértésbe illő cselekedetet, s míg Péter serénykedik, András kifaggatja Zala nevű haverját az esti programról. Sajnos ez egyáltalán nem egyezik avval, amit Péter talált ki, de András nem cselekszik, inkább gondolkodni próbál. Sajnos a család erre képtelen génje benne is öröklődött, ezért azt találja ki, hogy Péternek nőt kell keríteni fő elfoglaltsági tevékenységnek. Hirtelen ötlettől kapva Zsolthoz siet, és megkérdezi, használhatná-e ehhez a művelethez a lányát, s alig érti, mikor egy messzibb seggbe küldik el elmélkedni. A sors fintora, – és a leleményes forgatókönyvíróké – hogy Péter és Linda egy angol lecke következményeképp önmaguktól sodródnak egymás hálójába, aminek szemmel látható gabalyodás lesz a következménye. Ebből a szempontból kifejezetten jó, hogy a még szokatlan új-Linda keveredik e sokak szerint vállalhatatlan szituációba. Az ismerkedés során terítékre kerülnek a kétoldali csínytevések, kezdve a taxi lopástól az illegális buszvezetésig. Zsák a foltját. A mindenit, mennyi betű! Tudom, hogy nem a legizgalmasabb témánál fejezem be, de legalább lesz mit várni a jövő héten, csak annyit mondok: Sarolta! Na, ugye! 
háopépé
2010.02.24
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 11., szombat

Bertold, Marietta
H
6
K
7
Sze
8
Cs
9
P
10
23:20
A modern kaméliás hölgy
amerikai romantikus filmdráma, 1960 (ism.)
23:25
Daybreakers – A vámpírok kora
amerikai-ausztrál akciófilm, 2009
23:25
Szörnyszerető
japán filmdráma, 2011 (feliratos)
23:30
Montalbano felügyelő - Augusztusi tűz
olasz bűnügyi tévéfilm, 2008
23:40
A Delphi-effektus
amerikai thriller, 2008
Tagok: túl az 1 millión